Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Perui naplónk

2008.03.03

2003, Perui naplónk

 

 

2003. június 23-án (másfél hónappal az esküvőnk után) indultunk el a nászutunkra, Peruba, ahol három hetet terveztünk eltölteni. Itthon megvettük a repülőjegyet Madridon keresztül Limáig, illetve onnan Cuzco-ba. Lefoglaltuk az első éjszakai szállásunkat Limába, és egy éjszakát Cuzco-ba is. Ennyi. Menetkészek voltunk.

 

Bécsből indultunk, ahova NV szülei vittek ki minket. A nem túl kellemes út után elfoglalva Madridi transzfer-szállásunkat már kicsit javult a kép. Nagyon szép szállóban, ötletekkel teli szobát kaptunk, amiből igyekeztünk majdani lakásunkhoz begyűjteni pár átültethetőt.

 

Másnap finom reggeli – rucolla, ananász, dinnye – után nekiindultunk az útnak Lima felé.

Gépünk 1½ órát késett már az indulásnál, ráadásul az Iberia egyik igen kicsi gépéhez volt szerencsénk, ahol a lábunk is alig fért el. Mindennek tetejébe a kaja is elég lehangoló és még kevés is… Mint a dél-amerikai utak többségénél, itt kérték egy „migration information” papír kitöltését. Ez volt az első alkalom, hogy a „married” kocka mellé kellett tegyük az X-t! J

Megérkezés után az első dolgunk, hogy lecsekkoljuk, hogy a másnap Cuzco-ba induló gépre ok-e a foglalásunk. Szerencsére minden rendben, mehetünk tova.

 

Első baki – bár ez persze csak utólag derült ki: taxit fogadunk, ami 25 sol-ba kerül. Ugyan nem sárga – hivatalos – taxi, mint az útikönyv is ajánlja, de sebaj, mi gond lehet? Ahogy elindulunk, elég hamar kiderül, hogy az említett ár fejenként értendő… OK, sebaj, bár már ettől kicsit morcik leszünk. Kb. 8 percnyi út után felforr a hűtővize, amit a lehető legnagyobb természetességgel pótol sima vízzel egy kannából a csomagtartóból. Majd közli, hogy nincs elég benzine és azt biza nekünk kéne állni… No nem! Max. úgy, ha lejön a fuvardíjból. Kicsit morcog, de belemegy. Még mindig az út elején járunk, amikor magára zárja az ajtót. Megkérdezzük, hogy miért kell ez? „Gyakoriak mostanában a fegyveres rablások, így nekünk is ajánlja.” Hát remek… Vajon miért ajánlják az útikönyvek a hivatalos, sárga taxit?? Megérkezünk az El Mirador hotelbe, ahol ismét szembesülünk esküvőnk tényével, mivel csak így adnak egy szobát. „are you a family? YES!” J

A harmadik szobát nyitják ki nekünk, mire sikerül egy nem lakott „matrimonial”-t kapnunk.

Ebbe a napba már csak az fér bele, hogy lemegyünk a sarokra Gravol-ért, de sokként szembesülünk a forgataggal. Hát igen, ezt a várost minimum 10 millióan lakják, és erre az élményre felkészülni nem lehet. Kb. 35 perc míg beszerezzük a magasság okozta nehézségeket könnyítő gyógyszert a szemközti patikában, majd gyorsan vissza a hotelbe, ahol már vár minket az ország itala, a Pisco.

 

Másnap terveinknek megfelelően kelünk és indulunk a Képreptérre, ahova 8-ra kell kiérjünk. Egy egész kis gép és gyönyörű kilátás vár ránk; átrepülünk az Andok felett. Csak a havas hegycsúcsok és a felhők.  Ahogy ráfordulunk Cuzco völgyére, egészen elmondhatatlan látványban van részünk. A gép szárnyától jobbra is, balra is egész közel húznak el a hegytetők. Mintha egy kanyonba repülnénk be. A reptéren zenészek fogadnak, tiszta Astoria feeling.

 

Előre foglalt szállásunkon coca tea vár már a recepciónál, majd 2 dupla ágy, ahol lepihenünk egy kicsit és bevesszük az aktuálisan esedékes Gravol-adagunkat. Így is jól esik a pihenés és egy kicsit akklimatizálódás. Ébredés után elmegyünk körülnézni, hogy keressünk magunknak szállást, immár „helyi” áron. A főtéren levő szép szállóban az ár az 1/3a mienknek, így lefoglaljuk, hogy másnap majd átköltözünk.

 

Elkezdünk utazási irodát keresni, hogy befizessünk másnapra a Machu Picchu túrára. Egyetlen tuti helyet ajánl mindenki, így odamegyünk és be is fizetjük az út árát – 85$/fő. Be vagyunk tojva keményen, mert a hely, ahol otthagytuk a pénzünket leginkább egy trafikra emlékeztet kb. a 60-as évekből. Hetven körüli trafikos néni előjön a pult mögül, odasétál a nyilvános telefonhoz és lekérdezi, van-e helyünk másnapra. Kiderül, hogy minden rendben, holnap várnak minket sok szeretettel. Mindezt azzal sikerül tetéznie a néninek, hogy igazolásként egy kb. 10*5 centis papírdarabot kapunk, amin annyi áll, hogy „Kata y Peter”. Ennyi. Holnap hatra mennek magukért, legyenek jók és köszi, helló. Közben a boltban az emberek intézik a dolgaikat, kenyér, üdítő stb.

 

Sétálunk egyet a városban, megnézzük az Inka Múzeum-ot, iszunk Inca kólát, betérünk a katedrálisba, kis, szűk utcákon járunk a belvárosban, ahol földszintes házak vannak, de koloniál stílusúak. Hangulatos, nyüzsgő kisváros képét látjuk. Kipróbáljuk a csípős kukoricát, majd eljutunk a piacra, ahol mindent 1 sol-ért adnak. Veszünk bambuszt és „zebra” barackot. Megtanuljuk, hogy a bambusz azon túl, hogy édes, leginkább szopogatni való, mert annyira szálas, hogy elrágni nem igen lehet. Ki kell szívogatni belőle az édes levet.

Találkozunk az itthoni követségen már látott srácokkal, akik Limából busszal jöttek át, ami nem tűnt túl sikeres döntésnek, mivel lerobbant a buszuk és az éjszakát a hegyekben kellett töltsék, míg megjött a váltó busz. Több mint 30 órát utaztak, de a másnapjuk nagy részét is elvitte a dolog, mert aludni nem igen tudtak…

 

Beülünk vacsorázni a főtér sarkán, a katedrális oldalán. Előételként péksüteményt hoznak csípős „mustárral”. KV világoszöld spenót krémlevest eszik, avokadós csirkesalátával, NV alpacca steak-et sült krumplival. Inni pedig, egy helyi specialitást ajánlanak: „tej, kukorica tea, Pisco és cukor” mindezt melegen. Nem rossz, de nem állunk rá a következő napokban. J Az ablak mellett ülünk, ahol jönnek sorra az emberek. Zenélnek nekünk, kéregető gyerekek szólítanak, és mindenfélét árusító felnőttek próbálkoznak. Zajlik az élet.

Korán kerülünk ágyba… Itt szembesültünk először azzal, hogy a peruiak nem igen fűtenek, mert hát minek arra a pár hónapra… A hegyekben viszont az éjszaka igen hideg, így majd mindenhol két-három takaró dukál. Oldd meg! J

 

Június 26-án vágunk neki az útnak Machu Picchu felé. Kép5-kor kelünk és ki is check-olunk, de a táskáinkat otthagyjuk. Állunk, várunk a szálló előtt.  Szemben a hegyek tetejét már megsüti a felkelő nap, de még nagyon hideg van. Sárga taxik húznak felfelé az utcán, nagyon hangosak, szakadtak. Legalább negyven-ötven éve üzemben lehetnek már… Rajtuk és rajtunk kívül sehol senki. Várunk. Tegnapi rossz előérzetünk felerősödik. Az egy dolog, hogy elbukunk ennyi pénzt, de még a programunk is borul… Kezdünk feszülni. A recepcióról jó pénzért felhívhatjuk Lucy-t, akinek jönnie kéne értünk. Végül mégiscsak befut Carlos. Lucy-nak ugyan elég gyenge, de örülünk neki. Átvisz egészen a főtérig, ami egy sarokra van, ahol már többen várnak ránk. Egy szakadt ISUZU kisbusszal útnak indulunk végre.

 

A völgyet elhagyva és további két-három óra zötykölődés után Ollantaytambo-ba érkezünk. Itt 20 perc pihenő. KV megnézi a piacot, amit alapvetően a nádtetős bódék uralnak, valamint egy nagy parabola antenna. Mert a sorozatok máshogy nem érnek ide! J

A Peru-rail-lel utazunk – más persze nincs is –, sok back-packer-rel együtt. Bambuszt rágcsálunk és figyeljük a tájat. Haladunk egyre beljebb a hegyek közé. Utunkat mindvégig az Urubamba kíséri. Vagy mi az övét? Elérjük Agua Calientes-t, ahol a buszig a séta a hogyan-tovább. Persze a piacon keresztül visz az út a buszhoz. Innen a romokig és vissza szinte folyamatos a buszközlekedés. Az oda-út alatt legalább három busz jön szembe velünk. Mind teli. Fura érzés, mert eddig nem csapott meg a túrizmus szele… Itt azért most elég sokan vagyunk és sűrűsödik a dolog. A bejárat után még kb. 30 perc mászás vár ránk felfelé, de megéri. Amint felérünk, elénk tárul a látvány, amit oly sokszor elképzeltünk már. Kép Minden képeslap innen mutatja az elhagyott várost, innen nyílik a legjobb kilátás a völgyre. Egy körülbelül két órás idegenvezetés után magunkra hagynak, de jelzik, hogy max. további két órát maradjunk, mert különben lekéssük az utolsó vonatot…

Arról, hogy mi célt is szolgált a város rengeteg elképzelés, ötlet kering. Van olyan teória, mely szerint csak papnők (kb. 300-an) lakták a várost, mások szerint „egyszerű” vallási központ volt, az inkák legszentebb városa, van, akik szerint az itt működőKép papság alakította az ország időjárását különböző eszközeik segítségével. Egy azonban biztosnak tűnik. Ez volt az egyetlen hely az országban, amit a gyarmatosítók nem romboltak le. A terület egy nagy főtér köré rendeződik. Ezt lakóházak ölelik körül szép, szabályos rendben és érintetlenül. Csupán a tetejük hiányzik, amit nádból készítettek és az idő legyőzte őket. De a kövek maradtak. 

Itt található még a Nap-templom, a Sólyom szikla, egy faragott kő, mely fokra pontosan a négy égtájat mutatja, és még sorolhatnánk. Az inkák építkezésére oly jellemző tömítőanyag nélküli építkezés gyönyörű példáit tekinthetjük meg.  KépEgy papírlap sem fér be a több tonnás kövek élesztései közé. Döbbenet és egészen lenyűgöző. Egy olyan kultúra romjai között állunk, melynek tudását a mai napig nem sikerült megértenünk. Az abban az időben, Európában dúló sötét középkorban ez a tudás még a képzelet szintjén sem létezett, létezhetett. Hm… Hogy tudták ezeket a méretes köveket kibányászni, mozgatni, összeilleszteni? Hogy lehettek olyan csillagászati tudás birtokában, hogy felépítsenek egy épületet, melynek ablakán a nyári napéjegyenlőség idején pontosan a felkelő nap első sugarai sütnek be és világítják meg a szoba közepén álló oltárt? Egyszer majd talán ezek is kikristályosodnak! J

 

Még egy érdekesség, ami talán hamarosan még több tudást hozhat. A város felett a szomszéd hegyen egy kétszer ekkora alapterületű romváros található, melyet Hiram Bingham Machu Picchu-val egyetemben elkezdett feltárni, de mivel az épített függőhíd leszakadt, a munkák félbeszakadtak. A feltárás azóta sem folytatódott, mivel nem finanszírozza senki a híd újjáépítését, a város feltárást.

 

A mi utunk csak egyike Machu Picchu-ba vezető utaknak. Az igazi klasszikus az Inca-trail, amihez különböző pontokon csatlakozhatunk. Az út legeleje Cuzco-ban található, de a legtöbben Agua Calientes-nél csatlakoznak. Az út innen is legalább háromnapnyi járás, az éjszakákat sátorban töltve, helyi kísérők által vezetve. Nélkülük valószínűleg sokan tűnnének el az Andok hegyeiben. Az út során kisebb romok meglátogatására is lehetőség nyílik, és hát maga az élmény sem lehet semmi, hogy gyalog érkezik az ember a szent városba.

 

Ami nekünk még nagy tanulság volt, itt rögtön az út elején, az a réteges öltözködés szükségessége, valamint a nap ereje 3000 méter felett. Induláskor még minimum két pulóver, fent a hegyekben napközben viszont már egy szál póló is sok… Hajnalban mondjuk 2-3 fok, déltájban viszont már 35 is lehet könnyedén. A másik, amit leginkább NV kopaszodó feje bánt, az a nap ereje a ritka levegőn. Egy jófajta napkrém nem árthat, még akkor sem, ha Cuzco-ban csupán 17-20 fok van napközben. J

Délután négykor indultunk hazafelé, miután kilépcsőztük magunkat és körbejártuk az egész várost. Mivel nem mentünk fel a Huayna Picchu-ra még volt időnk egy kicsit ledőlni a lámáktól kicsit távolabb a fűben és csak úgy beszívni a hely szellemét. Örök élmény, ahova a magam részéről, azóta is visszavágyok.

 

Hat óra utazás után értünk vissza a városba, ahol felvettük a táskánkat, rendeltünk egy taxit másnapra, majd becsekkoltunk új szállásunkra. Megvettük a buszjegyet Puno-ba és beültünk vacsorázni. KV francia szószos lámát lőtt magának, NV hagymás, paradicsomos szószban áztatott láma husit.

 

Másnap Cuzco környékét jártuk be. Egész konkrétan Biktor sofőrünk segítségével bejárjuk a Szent Völgy jelentősebb állomásait.

 Kép

Sacsahuaman: A döbbenet. Itt az erőd falai nálunk kétszer-háromszor magasabb és kb. tízszer szélesebb kövekből áll. Érthetetlen és egy kicsit nyomasztó. Olyan mintha az óriások földjén járnánk.  Itt állt Cuzco Nap-temploma, aminek az alapkövei még ma is kirajzolják az épület alaprajzát. Ez az erőd volt Cuzco védőbástyája a völgy ezen oldalán.

 

Quenco: Az egyik legfurább romváros. Igazából olyan, mint egy labirintus, de valójában kőbányaként funkcionált. Arról nem beszélve, hogy itt található a „puma szeme”. Ismét egy remek bizonyíték a csillagászati képességekről és tudásról, melynek birtokában voltak. A puma szemei a nyári és téli napéjegyenlőségkor látszanak teljesen.

 

Puka Pukara: A város védelmét a völgy másik végéről biztosító erőd.

 

Tambomachay: Itt egy szépen faragott kőépület falain lefolyó forrás található, mely ma is tökéletesen üzemel és látja el a fal aljában található víztározókat vízzel.

Ekkora értjük meg, hogy a völgy városai együtt alkottak egy egészet. Minden városnak megvolt a maga szerepe a völgy életében. Mindegyiknek megvolt a maga „specialitása”, ami nélkül a többiek nem sokra mentek. Együtt azonban tökéletes környezetet, megélhetést és védelmet nyújtottak az akkori fővárosnak, Cuzco-nak.

 

Pisac egy élő város, nem csak város felett a hegyoldalban található romvárost érdemes megnézni, de a mai Pisac piaca is élmény. A hegyen található romvároshoz vezető út NV tériszonya miatt erős kihívás, így nem is megyünk végig. Megnézzük az első két „teraszrészen” elterülő városrészeket, majd visszaindulunk. A visszaúton a hegyoldalban tökéletesen magunk vagyunk. Alattunk az első „terasz” romjai, felettünk az ég és a felhők és sehol senki. Leülünk és NV nekiáll Richard Bach után szabadon eltüntetni felhőket, igen jó találati aránnyal (már amennyiben a 100% jó! J) Ezen felbuzdulva KV is kipróbálja, és bár először csinálja, neki sem jelent gondot. Zseniális élmény! J

 

Visszatérünk Ollantaytambo-ba, ezúttal már nem csak átutazóban, hanem a romokat megtekintendő.  Hihetetlen mennyiségű terasz meredezik előttünk felfelé és felfelé és felfelé. Nekivágunk és megyünk. Néha egy-két nyugdíjas elsuhan mellettünk, de nem bánjunk inkább jussunk fel úgy, hogy még ott is kapunk majd levegőt. KépItt a teraszokon kívül igazából csak a templom falai maradtak meg, annak is csak az egyik oldala, de ez magában is megáll, még ma is. 6 méteres magas, egyenként kb. 3 méter széles kőlapokból állt a fal és áll ma is. A szemközti hegyoldalba, úgy 2-300 méteres magasságban helyezkednek el az éléstárak. Ennek az volt a célja, hogy az itt állandóan fújó szél ne engedje a gabonát berohadni. Nem szívesen ugrottam volna ki a kamrába krumpliért… Le a hegyről, fel a hegyre, le a hegyről, fel a hegyre… szép… tessék anyu, itt a krumpli, amiért reggel indultam… csinálhatod a vacsit…

 

Betértünk még Chinchero-ba, ahol romok nincsenek, hacsak nem a mai épületek hihetetlen mértékű lepusztultságát nem tekintjük annak. A város temploma zárva, így marad a szegénység és kosz látványa az utcákon.

 

Útközben megálltunk chicha-t inni, ami tulajdonképpen erjesztett kukoricalé… (mint mostanában megtudtam, állítólag úgy készül, hogy asszonyok megrágják a szemeket, majd hagyják, hogy nyál jótékony hatásának köszönhetően beinduljon az erjedés folyamat.) A Chicha-t amúgy helyi módra literes kübliből isszák és az első kortyot még ma is Pacha Mama-nak – Föld Anyánknak – ajánlják, így egy keveset kilöttyintenek belőle, mielőtt inni kezdenék. A hely, ahol megálltunk megkóstolni, pont olyan volt, mint egy útszéli fogadó a vadnyugaton. Nyikorgó udvarkapu, homokos udvar, fehérre mázolt vályogház, gazdasági épületek. A helyiek kedvenc játéka a nálunk már kiveszőben lévő snurr-ozás. Ezt játsszák az udvaron, és aki nyer, viszi is a másik pénzét… A háziasszony, aki a chicha-t is kínálta, büszkén újságolja, hogy nagyon szép tenyészete van, nézzük meg! Gondoljuk csirkét, vagy hasonló, mert elkezd a hátsó épület felé terelni minket. Az ajtót kinyitva nem kicsit lepődünk meg, mivel kb. 100-200 tengerimalac fogad minket. Ez itt a helyi csemege. Drágább minden egyéb húsneműnél kb. 100%-kal. Mit mondjak nem jött meg az étvágyam, és az előttünk álló hetekben sem sikerült rávegyük magunkat, hogy kipróbáljuk… Nálunk így, náluk úgy. Hajrá, de kösz, én nem! L

 

Vacsoránkat már Cuzco-ban költjük el, Yama Mama-nál a főtéren. NV rizses csirkeleves, borsos alpacca, KV narancsos répaleves, majd töltött chili.

 

Amit még Biktortól megtudtunk: az átlagéletkor 78-80 év, a minimum-fizetés 100 dollár, az átlag 200 dollár. A hegyek oldalába vésett feliratok a környéken lévő iskolák nevei, amit csoportos foglalkozás keretén belül készítenek el, és minél nagyobb a felirat és minél messzebbről látszik annál jobb persze. Az érettségit angol és kecsua nyelven teszik le a diákok, így készülve az életre, a kitörésre az elszigeteltségből – az egyetlen út a túrizmus. A porták előtt kikötött piros szalagok a botok végén, azt jelzik, hol kapható chicha. J

 

Június 28-a kint-tartózkodásunk egyik legizgalmasabb napja… A megvett jegyeink Puno felé a Tour-Peru, Pony Express járatára szólnak. Azt kell tudni, hogy turistáknak fenntartott Ormeño körülbelül dupla áron van ehhez képest, bár az sem nevezhető drágának egyáltalán. De hát gondoltuk miért ne? Kipróbáljuk a helyi erőt! J Eleve nyolc helyett háromnegyed kilenckor indulunk, mert egy lámát kötöttek fel a busz tetejére, ami errefelé teljesen természetes. Szegény állat hat-hét órát töltött el lekötözve a kb. hetven km/h-ás menetszélben.

 

De hogy miért is volt ez a nap oly izgalmas? Nos, indulás után gyorsan kiderült, hogy a wc-n víz nincs, viszont a higiéniás feltételek és az illatok is ennek megfelelőek. KV indulás után elment kipróbálni, de elég kellemetlen élményben volt része, mivel az ablakon függöny nem volt, viszont a városban még egy megálló igen, így a felszálló utasokkal volt szerencséje farkasszemet nézni… Ahogy elhagyjuk a várost, megismerkedünk a helyi kereskedelem egy teljesen új irányzatával, az utazókereskedőkkel. Úgy működnek, hogy az egyik megállónál felszállnak, kínálják portékáikat, majd a következő megállónál elbúcsúznak, leszállnak, bevárják a szembejövő járatot, és azzal visszatérnek a kiinduló pontjukhoz. Így nem kell messze menjenek, mégis egész nap úton / buszon tudnak lenni. Az árusítás pedig úgy zajlik, hogy ők a középső ajtónál állnak és ha kér valaki az áruból, odarikkant, majd áru indul, az utasok kézről-kézre adják mindenki feje felett, mivel a busz rendkívül zsúfolt, az állóhelyek tömve. Olykor-olykor egy-egy zsíros hajcsimbók a számba lóg, ami csak tovább fokozza az amúgy is remek hangulatunkat. A sorrend megállók szerint a következő volt: 1, Cukorkás bácsi, aki ránézésre a jobb hotelek ingyen cukorkáit árulta. 2, a Térítő, aki az isten által megkívánt egészséges étkezésről szónokol (ne egyetek az utcán, mert rákot okoz stb.) majd remek rák-ellenes kapszulákat kínál eladásra, ha valaki mégis elkövette volna ezt a bűnt. 3, A kenyeresek, akik remek portékájukat szépen kézről kézre jutatták el a célállomásig, a vevőkig. Maximum 10-12 kézen ment át a kaja mire célba ért. Jó étvágyat. Ja, a buszon rajtunk kívül még volt pár bevállalós turista, de a csapat 90%-át mégis a helyiek tették ki. Vajh miért? J 4, Kuglóf és zselé árus, a kettő így együtt valamiféle helyi desszertként funkcionált. 5, Ez volt az a pont, ahol NV-nál elpattant a húr… A sajtos kenyeres + sült oldalas néni. A dolog úgy nézett ki, hogy a néni állt a középső ajtóban, kb. 3 sorral előttünk és kikurjantotta mit is hozott a szerencsés jónépnek. Majd jött az első sülthús-rendelés. A néni egy nagy papír zacsit hajtogatott ki, elővett egy falécet, alátette a papírnak és kész is volt a hentes bolt. Egy bárddal esett neki az ölében lévő húsnak, miközben állt az ajtóban. A hús és csontszilánkok belepték a buszt és minket is. A legrosszabb az egészben az volt, hogy mi a legelejétől fogva aludni szerettünk volna, de ez a folyamat mindezt nemcsak hogy megnehezítette, de még a kedvemet Képis elvette az alvástól.

Tovább színezte a dolgot, hogy amerre jártunk, mindenhol iszonyatos szegénység és lerobbant, be nem fejezett épületek, „rancsok”. Tető nélküli házak, műveletlen földek.

A természetes „útitárs szelekció” itt is működött, mert az egyik megállónál egy nagyon részeg útitársunk leszállt pisilni, majd a köz egyetértésével az ajtók zárultak és az „urat” ott hagytuk az út szélén…  Lehet, hogy az ő társasága már a helyieknek is sok volt…

Beérünk Juliaca-ba az út menti legnagyobb városba.  Itt már-már beletörődünk, hogy a környék ilyen, ez vár ránk Puno-ban is. Iszonyat nyomor, szegénység, kosz, lepusztult épületek itt is, csak itt sok van belőlük egy helyen. Egy szintes házak, de a vasbeton kiáll a tetőn, jelezvén, hogy akarnak majd második emeletet – így nem kell adót fizetniük, mivel azt csak a kész házak után kell. A belváros főterén cipész, gumis, és minden „ezermester”. Ezek nem épületekben, hanem csak úgy az utcán végzik dolgukat, de láthatóan mindennek és mindenkinek megvan a maga helye…

 

Háromra érkezünk meg Puno-ba. Ahogy ereszkedünk le a domboldalon a város felé, ugyanazt a nyomort látjuk, mint korábban. Az útikönyvben kinézünk magunknak egy jobb szállást, hogy kárpótoljuk magunkat az utazásért. A Colon-Inn-ben szállunk meg, ahol belga a tulaj és koloniál minden bútor. Megnyugszunk kicsit és pihenünk egy nagyot. Miután kicsit összeszedtük magunkat, bementünk a városba. Kedves, szép városka rendezett főtérrel, főutcával, közvilágítással, boltok, éttermek, szinte Európa. Jól esik ez után a nap után ez a látvány, élmény. Elintézzük a másnapi hajókázást a Titicaca-n, és foglalunk helyet az Arequipa-i útra – immár az Ormeño-ra. J Vacsora a Casona-ban ahol mete de coca-val (koka teával) várnak minket, mivel 3800 méteren az sosem árt. NV paradicsomlevest és fokhagymás alpacca-t, KV gabona (quinua) levest trout-tal és fokhagymás alpacca-t eszik. Desszertként ananászos pankeke dukál. Gyorsan visszatérünk a szállásra, és melegvízzel fűtjük fel a szobát (mivel fűtés itt sincs): a gőzt beengedjük a fürdőszobából a hálóba. Fincsi. Belenézünk a TV műsorba – mert itt olyan is van – és meglepetten szembesülünk Garas Dezsővel a képernyőn.

 

KépMásnap kihajózunk Uros és Taquile szigetére egy korrekt reggeli után. Spanyol és angol nyelvű  idegenvezetőnk Nestor, aki többször is kihangsúlyozza, hogy mi „Egy csapat vagyunk” és ennek szellemében szíveskedjünk tölteni a napot. Fél óra hajókázás után megérkezünk Uros-ra. Ez alapvetően egy öt-hat szigetből álló település nádból. Úszó szigetek, mivel a nád idővel elhal, ahogy lehajtják, letapossák. Ahogy rothadnak az alsóbb rétegek, úgy kell mindig újabb és újabb rétegeket hordaniuk a tetejére.   Így viszont hosszú botokkal a szigetek arrébb „utaztathatóak” ha a szükség úgy hozza. 2000 ember, kb. 400 család él itt. Mindenhez bambuszt, illetve nádat használnak: étkezéshez,Kép építkezéshez, sőt állateledelként is. Alapvetően a halászatból és az idelátogató turistákból élnek. A Titicaca-tó szentsége miatt a szemetet, ürüléket kihordják a szárazföldre. Elrendezését tekintve van egy fő sziget, amin van egy általános és egy középiskola, a többi – kisebb – sziget a lakóépületeknek és a raktáraknak ad otthont. A szigetek között nádból készült hajókkal közlekednek.

 

Kép Innen tovább indulunk és úgy másfél óra hajókázás után meg is érkezünk Taquile-re. Szerencsénkre nem a régi kikötő felől futunk be, így nem 545, csak egy-kétszáz lépcsőt kell megmásszunk a főtérig. A felfelé tartó utunk során egy pihenő alatt Nestor mesél: A lakosság 100%-a kecsua. Az öregek csak kecsuául beszélnek, a fiatalok a spanyolt is. A gyerekek keddtől csütörtökig járnak iskolába, a többi napon részt vesznek a falu életében. Az szigeten tanár nincsen, így Puno-ból jönnek minden oktatási napon. Magántulajdon a szigeten nincsen, minden közös és központosított tervek, szabályok vannak, mint… J

 

Előre megszabott egységes árak vannak mindenhol, de a központi vezetés mondja meg azt is, hogy hova menjen egy-egy turistacsoport ebédelni. Így mindenkinek egységesen jut mindenből. A férfiak fehér övet hordanak hétköznapokon, színeset ünnepekkor, vagy ha hivatali tisztséget töltenek be. Háromfajta sapka van. Fekete a hivatalnoknak, félig fehér félig színes a nőtlen, egységesen színes a házas férfiaknak. Így nem kell fejben tartani kivel hányadán is áll a lány. A vezetői tisztségeket betöltőket sem választják, hanem minden évben automatikusan cserélődnek, úgy hogy mindenkire sor kerül – igazságosan. A vezetők fő működési területei a biztonság, a turisták koordinálása és a termelés.

 

A szigeten a tízparancsolat helyett csak három fő szabály van; 1, ne hazudj (ez leginkább a pénzről szól), 2, ne lopj (hisz minden közös), 3, ne lustálkodj! (mindenből egyenlően ki kell vegyék a részüket – hegyre cipekedés, kötés, gyapjú sodrás (8-9 éves kortól)).

 

A főtér egy kijelölt éttermében eszünk – Kép előre megszabott áron. Quinuás zöldséglevest és halat. Ebédünk után elindulunk a szigeten keresztül a régi kikötőbe, az 545 lépcsőfokon lefelé. A menetet gyerekek kísérik, akik fotóztatni próbálják magukat jó pénzért. Mellettünk egy nő a bárányokat hajtja le a lépcsőkön itatni. Az egész sziget a sikeres kommunizmus mintapéldánya, miközben egy szép görög sziget kinézetét látjuk. Minden együtt van.

 

Vacsoránkat már Puno-ban esszük, ahova hat óra körül érünk vissza. NV alpacca mindennel, KV alpacca brassói. Puno-ból indulva még jó pár sziget bejárható, különböző emlékekkel, romokkal, mi most mégis a továbbutazás mellett döntöttünk. A Titicaca az a tó, melyből Viracocha, minden inkák ősatyja született, így szentsége megkérdőjelezhetetlen.

 

Június 30-án indulunk el Arequipa (AQP) felé. Nem kell kapkodjunk, mivel a buszunk csak kora délután indul. Így utolsóként reggelizünk, utána pedig még a szobában játszunk a hozott úti-társasjátékokkal, majd sétálunk még egyet a városban. Kivételesen foglalunk telefonon szállást AQP-ba. Megebédelünk a szokásos éttermünkben; NV spagetti alpaccával (kvázi milánói sertésborda), KV helyi főtt krumplin tej, sajt, hagymaszósz.

 

Visszamegyünk a csomagjainkért a szállásra, és kettő körül elindulunk a Terminal Terrestre-re. Az Ormeño már nem okoz csalódást. Kényelmesebb, mint az eddigi repülő utak! Hátradönthető, széles bőrülések egy emeletes buszon, videóval, sós keksszel az út felénél. Kevesen vagyunk a buszon, és alapvetően mindenki oda ülhet, ahova szeretne. Mögöttünk egy kicsit hangos, középkorú afrikai házaspár foglal helyet. Ebben csak az volt a rossz – eleinte –, hogy a férfiember nagyon hangosan krákogott, köhögött, ami a békés alvás lehetőségét nagymértékben csökkentette. De valahogy már túl is lendültünk volna a dolgon, amikor NV hallja, hogy emberünk egy hatalmasat tüsszent, amivel szintén nem lenne sok gond, ha rögtön utána nem érezné, hogy valami toccsan a hajában… Mit mondjak, nem igen éreztem még ilyen szintű undort… Az út hátralevő részén kivettem a fejem alól a kis fehér takarót és betakartam a buksim az esetleges érkező újabb támadások elkerülése végett.

 

Este 8.45-kor érkezünk meg AQP-ba, ahol ugyan ígérték a szállásfoglalásnál, mégsem vár minket senki. Taxit fogunk és elvitetjük magunkat a La Grutta nevű szálláshoz. A telefonon megbeszéltek alapján bent van a város szívében, azonban közel-távol sincs innen a belváros, sőt a szoba ára is feljebb kúszott mióta telefonon beszéltünk, így úgy döntünk nem maradunk, keresünk másik szállást valahol a belvárosban. Sikerül is egy kellemes, belvárosi hotelt találjuk ennek az árának a kétharmadáért, a főtértől egy sarokra.

 

Kipakoláskor látjuk, hogy a víz, amit hoztunk magunkkal behorpadt, a tusfürdőnk kifolyt. Beletelik egy-két perc, míg rájövünk, hogy a 3800-ról 2000 méterre történő „hirtelen” leereszkedésünk lehet a dolog hátterében. Vicces.

 

A főtéren vacsizunk Manolo-nál hamburguese americana con papa frittas-t (hamburger sült krumplival). Jól esik ez nem túl szofisztikát ízvilág, így egy hét után.

 

Visszatérünk a szállásra és mosunk egy jót, merthogy nincs már nagyon tiszta ruhánk, és úgy tervezzük, itt maradunk elég időt ahhoz, hogy meg is száradjanak, ha mosunk.

 

Másnap kedvünkre, óra nélkül kelünk, mivel nincs reggelink befizetve. 11 körül elsétálunk a Puno-ban ajánlott utazási irodába és befizetünk a Colca-kanyonba egy kétnapos útra, ami mindenestül 50 dollár kettőnknek. Itt elkezdtünk nagyot variálni, hogy hogyan megyünk majd tovább Nazca-ba, mert a busz-utat Limáig kellene kifizessük, hiába szállunk le jóval hamarabb, a taxi viszont iszonyat drága. Beülünk kávézni egyet egy nagyon helyes udvaron, ahol megtudjuk, hogy persze, hogy van kávé, miért nem lenne? Mindjárt hozzák. Majd megérkezik a házi néni egy termosz forró vízzel, és két zacskó nescafe-val, cukorral…

 

Elsétálunk megnézni a Santa Catalina kolostort, Kép ami az egyik fő látványosság AQP-ban. 400 éves a kolostor, és azóta folyamatosan működik. Most 30 nővér lakja – 18 és 90 év közöttiek. Az itt élő apácák fogadalma, hogy soha nem hagyják el a kolostort. Kettesével laktak, egy nővér, és egy szolgáló egy szobában, amihez tartozott egy-egy konyha is. Az még a sajátossága, hogy ezen a helységen nincsen tető, bár szerves részét képezi a házaknak. Talán a szellőzést volt így a legegyszerűbb megoldani. A kolostor legtávolabbi sarkában áll a mosoda – egy hosszú kő cső, és fél amforák, amikben zajlott maga a mosás. Közösségi fürdőjük volt/van esővízzel és paravánokkal. A wc-k nagyon szépek minden szobában, az ülőke mintás mázas, alatta azonban csak egy tál. Megélhetésüket lisztőrlésből és ostyanyomásból biztosítják még ma is.

 

Visszatérünk a főtérre az irodába, ahol lefoglaljuk a 100 sol/fő-s buszjegyeinket Nazca-ba Ormeño-ra. Azt délután további részében ajándékokat vásárlunk az otthoniaknak és megpróbálunk bejutni a bazilikába, ami sajnos azonban zárva van.

 

Ebédünket egy kis mexikói étteremben fogyasztjuk el egy szűk utcában a főtér mögött, tequila és taco formájában. Séta közben találkozunk NV egykori ügyfelével, akikkel fél óra élménycsere csere után búcsúzunk el. Hát hol máshol találkozzunk, ha nem kishazánktól 15000 km-re egy százezer fős perui nagyvárosban? Adunk még a feketegazdaságnak és vásárlunk muy buenna copias CD-ket magunknak. Visszatérünk ismét a főtérre, és ezúttal bejutunk a katedrálisba is, ahol zseniális élményben van részünk. „Stevie Wonder” zongorázik orgona helyett. Nagyon komoly! J

 

Vacsira vissza a mexikói étterembe, taco-zni. Végül még egy kis séta – mert az ma még alig volt –, pénzváltás, majd a szállodai szobában átnézzük pénzügyeinket. Egy hét után hogy állunk a hozott / költött pénz tekintetében? Fél tíz körül kidőlünk.

 

A Colca kanyonba és annak fővárosába (Chivay) július 2-án indulunk. 6-kor kelünk – immár órára. A frissen mosott és mostanra száraz ruhákat még bepakoljuk, majd reggeli, ahol egy kis papaya lekvárral várnak minket.

 

8.40-kor vesznek fel minket a hotel előtt és Gladis vezetésével, el is indulunk. Első megállónk egy bolt az út szélén, ahol a kenyér mellett közvetlenül, kb. 20 centis zacskóban cocalevelet árulnak, iszonyat olcsón. Megyünk be a hegyek közé megint, mit van ezen csodálkozni való? J Veszünk is egy szép nagy zacsit, hiszen mindent ki kell próbálni. Megtudjuk, hogy úgy a legjobb a coca-t rágni, ha a saját szárából égetett hamu egy darabkáját – ami kő keménységű – a levelek közé tesszük, hogy jobban kijöjjön az anyag a levélből. Ők is tisztában vannak vele, hogy függővé lehet válni, de azon túl, hogy enyhíti a magasság okozta kellemetlenségeket, jó lázra is, ha melegvizesen, kilyukasztva a homlokára teszi az ember.

 

KépElérjük a kanyon bejáratát.  Abszolút pampa vidék, bár a messzeségben már látszanak a hegyek, vulkánok. Az előtérben vikuna csorda legelészik, a háttérben a Misti vulkán, amely 2 éve füstölt utoljára.

Tovább buszozunk felfelé. Szép lassan a buszon kivétel nélkül mindenki elalszik. Gladisnak a hangosba kell minket ébresztenie, mikor megérkezünk. Elmondja, hogy ez teljesen normális, hiszen időközben felértünk 4850 méterre. Itt kis kőhalmok erdeje és a teljesen holdbéli táj fogad minket.  Kiderül, hogy kőhalmok mindegyike, egy-egy Inka kívánság helyszíne. Ők így kívántak az istenektől és mivel minél közelebb Képvoltak hozzájuk, annál könnyebben ért célba az üzenet, hát feljöttek ide a hegytetőre és építettek az itt található kövekből még kis tornyokat, hogy annyival is közelebb kerüljenek Isteneikhez. A hegytetőn álló mellékhelység alapvetően egy nagyobb, ásott gödör körülvéve az itt fellelhető kövekből épített fallal és mindez lefedve egy nádból készült tetővel. Elég különös élmény az ebben a magasságban fújó széllel együtt…

 

Megérkezünk Chivay-ba, Kép ahol rögtön ebéddel fogadnak minket. NV rocotto relleno-t (töltött chili paprika), KV chevice de troucha-t (hal) eszik. Nem igazán jó egyik sem... Elvisznek minket a szállásunkra (La casa de Lucilla). Kedves, de nagyon hideg szoba, az oda vezető utca pedig egyenesen ijesztő. Pihenünk egyet, majd elindulunk a város szélén lévő termálfürdőbe. Ez az élmény még ma is megmelengeti csepp lelkemet. A több ezer méteres hegyekkel körülölelt völgyben egy szépen kialakított melegvizű forrás-fürdőben csücsülünk, felettünk a kék ég. A víz legalább ötven fokos. Annyira jól telik így az idő, hogy ránk is sötétedik és megjelenik felettünk a „mosoly” hold és a csillagok. Nem semmi látvány, élmény. Amikor már menni kell, elegendő, hogy egy-egy rövid ujjú pólóban indulunk neki a sétának. Még mindig átjár minket a meleg és ez ki is tart a szállásig. Hihetetlen élmény, hogy miközben a beállt éjszakában van vagy két fok, mi nyugodtan sétálgatunk ebben az öltözékben.

Kép A szálláson még átnézzük, és leválogatjuk a fényképeinket, majd irány a program szerinti következő esemény, a kultúrest vacsorával.

NV paradicsomleves, KV ocopa arequipena –t, majd főételként mindketten lomo saltado-t eszünk gyümölcssalátával. Étkezésünket helyi muzsika és táncosok kísérik. Az asztalnál izraeliekkel és finnekkel smúzolunk. Ki merre járt, mit látott, merre és hogyan érdemes még és mit. Zárásként megiszunk egy-egy El Inka rebellion-t. Ennek – is – köszönhetően miután 10-re visszaérünk a szállásra és befűtünk ismét melegvízzel, nagyon jót alszunk a takarók sokasága alatt.

 

Másnap reggel 5-kor ébresztő, majd reggeli: a házinéni frissen hozott a piacról kenyeret.

Hatkor indulás a főtérről busszal tovább, a kanyon mélyebb, távolabbi részei felé. Azért persze sikerült beépíteni egy megállót Yauke-n, ahol a cél alapvetően annyi, hogy a turisták minél több fotót készítsenek a népviseletben a fogadásunkra érkezett helyi nőkről és gyerekekről, valamint a velük érkező kondor-keselyűről. Mindezt persze jó pénzért. Úgy volt, hogy csak 15 perc lesz a megálló, de végül ott állunk a nap első sugaraiban még negyvenöt perc múlva is.

KV kezdi rosszul érezni magát, így bevesz egy Gravolt és egy Quarelint is. Továbbmegyünk végre, és el is érjük az első megállót. Először nem is értjük miért álltunk meg, majd Gladis megmutatja a felénk tornyosuló sziklafalat, ami tele van „lyukakkal”. Mint elmondja, ezek mindegyike egy-egy sír. A kanyonban így temetkeztek az inkák. Hihetetlen, mivel van olyan sír is, ami legalább ötven méteres magasságban van.

 

Kép Megérkezünk a célállomásunkra, a Cruz del Condor-hoz. Ez alapvetően a kanyon egy kanyarulatában helyezkedik el, ahol a felszálló meleg légáramlat miatt napkeltekor a kondor-keselyük megkezdik a felszállásukat a kanyon mélyéből, hogy elfogyasszák reggelijüket. Ahogy állunk a kanyon szélén, tíz-húsz kondor köröz, emelkedik előttünk körülbelül 5-10 méterre. Gyönyörűek ezek az állatok, ahogy kitárt szárnyakkal, fenségesen csak hagyják a levegőt dolgozni, mozdulatlanul „tűrik” az emelkedést. Szárnyuk fesztávolsága eléri a két, két és fél métert is. Sikerül néhány nagyon szép képet csinálni róluk, majd körülbelül egy óra után, megszűnik a röpte, visszatérnek fészkeikbe a kanyon mélyebb részeire. Reggeli befejezve.

 

Visszafelé még egy beépített „turista-megállót” beépítenek nekünk. Itt alapvetően egy parkolóban árusok várják az „erre-tévedő” turistákat. Egy hölgy karján, egy meggyürüzött kondor várja a fotózkodni vágyókat – jó pénzért. Mellette többen kivit és kaktuszgyümölcsöt árulnak. Mi elsőre a séta mellett döntünk, hisz van fél óránk, mielőtt továbbindulnánk. Elindulunk a kanyon széle felé, és útközben azt is megtudjuk, hogy itt a legszélesebb a kanyon. Szélesebb, mint Grand Canyon. Impozáns látvány. Útközben 3-4 méteres kaktuszokkal találkozunk. Kiérve a kanyon szélére, a szemközti oldalon sátrakat látunk, amikről megtudjuk, hogy a túloldalon, a kanyon távolabbi részén lakók tartanak hazafelé. Itt viszont autóút nincs, így buszok sem járnak. Marad a gyalogszer. Visszatérünk és megkóstoljuk a gyümölcsöket, de sajnos nem túl ízes egyik sem…

 

Utolsó megállónk már Chivay-ban, az ebéd jegyében telik. NV paradicsomlevest és alpacca-t kinua szószban, KV ocopa levest, alpacca-t kinua szószban csakúgy, mint NV. Desszertként ananászt szopogatunk. Elindulunk vissza AQP-ba. Az utat végigalusszuk mindketten. Fél 6 körül érkezünk meg. Felvesszük a csomagjainkat a szálláson, gyors átpakolás.

 

Elintézzük gyorsan a víz, pénzváltás, stb. alapvetéseinket, majd gyors vacsi és churros Manolo-nál. Nekifutunk, kimegyünk a buszállomásra. Taxisunk ezúttal diplomás középiskolai tanár. Kiderül, hogy azért volt olyan drága a jegyünk, mert ezen a vonalon csak Ormeño VIP járat közlekedik. Külön váró és a 30 kilónyi csomag sem okoz gondot. A buszon óriási ülések, ez tényleg luxus még európai szemmel is. Előttünk egy kolumbiai pár, akikkel együtt hajókáztunk a Titicaca-n, mögöttünk már megint a turha-röppentő ember és felesége. NV befeszül a ténytől, de sikerül végül bealudni. Reggel hat körül érkezünk meg Nazca-ba. Ahogy a lábunk elhagyja a busz alsó lépcsőfokát, lerohannak minket a szállásadók. NV kiakad a stílustól, a hangerőtől, az arroganciától, de a mögöttünk utazó „úr” ennél is idegesebb lesz és nekimegy egy-két szállás-kínálónak ököllel. Végül döntünk és elvitetjük magunkat az Allegria hotelbe. Hamar megértjük, hogy miért írta útikönyvünk, hogy amint megnéztük a Nazca-vonalakat, javallott azonnal továbbállni. L

 

Július 4-én – elfoglalva szállásunkat – kellemes meglepetésben van részünk, miszerint szobánk a medencére néz, mert itt ilyen is van. Aztán gyorsan kiderül, hogy használni még nem lehet. Hogy miért? Hát, mert nincs még felszentelve… Fél 12-kor elmegyünk az Ormeño irodába jegyet vásárolni a Paracas-i utunkhoz. Ugyanitt befizetünk a Nazca vonalak és a Chauchilla-i temető, valamint egy helyi kézműves és egy manuális aranymosó megtekintésére is.

 

NV ebédre elfogyaszt egy jófajta hamburgert sült-krumplival a belvárosban. Hozzá a régi kis két decis üveg üveges mintájára literes Coca-Cola-t iszunk. Az odavezető főút rém lehangoló. Kosz, omladozó épületek, bűz. Visszatérünk gyorsan a szállásra, ahol a medencénél napozunk, olvasunk, kártyázunk. 3-kor indulunk Chauchilla-ba, a temetőbe.

 

Az egész egy hatszor három kilométeres terület. Ránézésre homok mindenütt. Elsőre csak az tűnik fel, hogy a homok mindenfelé tele van fehér „valamikkel”. Mint kiderül ezek mind-mind emberi csontok. Úgy fedezték fel, hogy a környékbéli fiatalok ide jártak ki focizni és játék közben ki-kirúgtak a homokból csontokat. Egyre többet. Aztán már megérkeztek a kutatók, de mivel pénz nem igen van a Képfeltárásra, még mindig csak 12 sír van feltárva.  A sírokban a múmiákat a felkelő nap felé helyezték el. A mumifikációs eljárás már ekkor is a klasszikus módon zajlott. A belső szerveket eltávolították, a testüregeket fűszeres vízzel kimosták, majd kitömték gyapjúval, amit kiégettek belőle. Ezek után visszazárták a testet, és textillel borították be. A sírokba az előkelők mellé szűz lányok haját temették. A szűz lányok jelzésként nem vágták a hajukat, de egy-egy vezető halálakor megtiszteltetés volt „ajándékként” levágatni és melléjük temettetni. A múmiák mellé személyes tárgyaikat is eltemették. Férfiak fegyvereit, nők edényeit. Természetesen az előkelők sírja és öltözéke is gazdagon arannyal borított, ami kitűnő terepet biztosít a mai napig a sírrablóknak.

 

A kézműves műhelybe átérve megtekinthetjük a 2000 évvel korábbi sírokból előkerült tárgyak restaurációjának folyamatát. A töredezett darabokat összeragasztják, a felismerhető mintákat újrafestik, majd a kész edényt orrzsíros kővel polírozzák, és 800 fokon kiégetik.

 

Kép Meglátogatjuk az aranymosót, ahol a mai napig teljesen mechanikus a kitermelés. 30 kiló kőből 1 gramm aranyat tudnak kivonni! Egy gramm aranyért 10 dollárt kapnak, ami nyolcnapi munkájukba kerül. A folyamat: nagy kő – kis kő – por – vízben tovább zúzzák – szivaccsal edénybe merik át a törmelékes vizet egy vályúba, ahol merkúrral kevert vízzel leöntik róla a homokot. Végül selymen szűrik át, kinyomják a vizet és a merkúrt, így a textilben marad az amalgám, azaz a szürke merkúros arany. Innen már csak egy lépés a cél.

 

Visszatérünk a városba, ahol megvacsizunk. KV finom csirke, de nem a rendelt. NV rossz beefsteak. Hazafelé még betérünk egy pékségbe, ahol KV egy karamellás, tésztás, csokis édességgel zárja a sort. A főutcán besétálunk az ablakon a Nazca Village étterembe, ahol helyes, dumás pincér fogad minket. Elbeszélgetünk, majd előránt egy 200 forintost. Megkérdezi, hogy ki van a képen, majd megállapodunk, hogy Károly Róbert igazából pre-inka J. Az étteremben a Machu Pichu makettjét üvegből elkészítve állították ki 100*50 centi alapterületen.

Visszamegyünk a szállásra, kicsit még játszunk, majd fél tízkor szundi.

Másnap fél 7-kor ébresztő. Megyünk Nazca repterére. Fél kilenc mire kiérünk 6-od magunkkal. A probléma az, hogy vagy hárman, vagy öten tudunk egyszerre felszállni, hisz a pilótának is kell hely. De hárman-párban állunk a döntés előtt. Végül egy francia pár vállalja, hogy külön utaznak. Felszállni azonban még nem tudunk, mert még nem szállt fel a köd a völgyből. Ülünk és várunk. Megnézünk egy ismeretterjesztő videót a Vonalakról, de sokkal okosabbak nem leszünk tőle…

 

Kép10.15-kor szállunk fel végül a francia sráccal és a pilótánkkal négyesben. Pilótánk röviden elmondja, hogy is működnek a fülesek, illetve jelzi, hogy az előttünk levő hányózacskók csupán 1 literesek, így ezt majd vegyük figyelembe, ha lehet. J Meglepő, hogy az út elején KV van kicsit rosszul, NV tériszonya valamiért elő sem jön, dehát hurrá! Repülésünk koreográfiája a következő: „Dog Képon the right.” Éles jobb kanyar. „Bird on the left”. Éles bal kanyar. Egy-egy ilyen irányváltás között néha csupán 10 másodperc telik el, így néha kapkodjuk a fejünket és érezzük a gyomrunkat. 30 percnyi repülés után simán érünk földet.

 

 

Visszataxizunk a szállásra, összepakoljuk a csomagokat és megnézzük az ablakból, ahogy épp felszentelik a medencét. Kicsekkolunk, de a csomagokat ott hagyjuk és bemegyünk a városba. Kaja ezúttal a Nazca Village-ben. KV halat fekete vajban, kapri bogyóval, NV „szegény ember kajája”-t. Az étlapon megtaláljuk a legszebbet: Ungarese gulash. Mi kéne még? J

 

Visszamegyünk a csomagokért és elsétálunk a Nazca Lineas hotelbe, merthogy ez a buszmegálló is egyben. Veszünk egy CD NV-nak a Nazca vonalakról. Három óra az út, ebből egy szakaszt a PanAmerican Highway-n teszünk meg, elhaladva a Kéz és a Fa minták mellett.

 

Megérkezünk a semmi közepére, Paracasba, ahol a hotelünk a buszmegálló: Hotel Paracas.

Egy óceánra néző bungalow-t foglalunk el, majd besétálunk a városba, Paracasba (már amennyire az a pár ház nevezhető városnak). Találunk egy klasszikus helyi éttermet, ahol KV paella-t, NV rántott csirkét eszik sült krumplival. Félve sétálunk vissza a hotelbe, ahol kártyázunk a teraszon és rendelünk 2 margharita-t a teraszunkra. Nem játszunk sokat, mert vár ránk a mosás! Még 5 napi ruhát kell elővarázsolnunk. Teregetés, fürdés, fekvés. (Arra csak utolsó nap jöttünk rá, hogy ez nem volt túl jó döntés, mivel a pára miatt nem száradtak meg a ruhák 2 nap alatt sem. Hajszárítóval kellett szárítgassuk egyesével őket indulás előtti éjszaka).

KépJúlius 6-án fél hétkor kelünk paracasi szállásunkon. Kellemes, de nem túl finom kontinentális reggeli, finom helyi kávéval kísérve. Nyolcra kint vagyunk a hotel mólójánál, ahonnan a hajónk indul a Ballestas szigetekre. Indulás után negyed órával elhaladunk a Candellabro mellett. Ez egy 18-20 centi mély, 118*45 méter széles gyertyatartót formázó ábra a tengerpart sótól megkövesedett homokfalában. Pazar látvány.

 

Kép További, körülbelül húsz perces hajókázás után megérkezünk az Islas Ballestas-hoz. Sok-sok sirályt és egyéb madarat látunk – pl. pelikánokat. A partokon több száz fős fóka kolóniák, pingvinek, rákok. Megtudjuk, hogy nyolcévente négy hónapig azzal foglalatoskodnak, hogy begyűjtik a guano-t. A begyűjtött trágya mennyisége sosem publikus, így az ebből származó bevétel sem.

A vissza úton delfinek úsznak el a hajótól kb. ötven méterre, de nem sikerül közelebb kerülni hozzájuk, így sajnos nem is igen látjuk jól őket. Negyed tizenegyre érünk vissza a partra, ahol kapunk a souvenir fókát és ingyen kávét a móló bárjában.

KépA kávé után elmegyünk mini golfozni, majd kettőre kimegyünk a kapu elé, mert indulunk  taxival a Reserva Nationalba. Ez az óceánparttól körülbelül két-három kilométer mélyen benyúló terület, mely a világ legszárazabb sivatagja. Egész különleges. Az óceánparton vagyunk ugyan, de olyan a part, hogy itt eső sosem esik. A sivatag sem a klasszikus folyóhomokos, hanem kőkemény a lecsapódó só-párától. Keresztül vágunk taxinkkal a semmin és megérkezünk a park óceán parti részére. Lesétálunk a sziklafalon és megnézzük a Cathedral nevű barlangot. Eléggé elhanyagolt rész, erre nem igen jár turista rajtunk kívül. Döglött fóka és madártetemek Képmellett sétálunk el… Visszamászunk és megnézzük a Cathedral-t egy öböl túlpartjáról. Innen nézve válik egyértelművé, miért is hívják így a helyet. Széééép! J Innen egy újabb helyi különlegességet láthatunk. A part sziklái sárgák, a tengerpart viszont piros homokos a sziklából kioldott ásványi anyagoknak köszönhetően. Ilyen tengerpart is talán ha egy van még a világon (Olaszországban).

Betérve a park kikötő parti éttermei közé sétálunk egy kicsit, iszunk egyet, majd NV elmegy pelikánt fotózni, KV megmártja a lábát a Lagunia-nál. Autóval továbbmegyünk a Mirador-hoz, hogy megnézzük a helyi flamingó kolóniát. A kilátóhoz vezető út egyik oldalán a Cerro Colorado romjai (a Paracas kultúra egyik része a Föld alatt lakott), a másik a Föld felett (az út másik oldalán ennek a kultúrának a romjai láthatóak). Elmegyünk a helyi múzeumba, ahol múmiákat látunk tumbas-okban (sírokban). Összesen 429 darabot találtak, de a felfedezője Limába vitette őket, majd az ország különböző részeibe szétküldte. Látunk még 7000 éves textileket, ruhákat, ponchokat, kerámiákat.

KépA kilátóhoz vezető út másik oldalán a Cabezas Largas népei éltek. A múzeumban róluk is megtudunk ezt-azt: társadalmi osztályok szerint háromféle koponya-forma különböztette meg az itt élő embereket. Az előkelők lapos tetejű hosszúkás fejjel, a középosztály tagjai hosszúkás,  csúcsos végű fejjel, alsó osztály alig nyújtott, gömbölyű végű koponyával élte életét. A gyerekek koponyáját nyolc éves korukig nyújtották. Ez idő alatt alakult ki a társadalmi rétegnek megfelelő fejforma. A kiállításon be is mutatják a megtalált koponyák egy-egy példányát. Ezek a koponyák is egy hétezer éves kultúra emlékeit idézik. Megtudjuk, hogy a koponyákat osztályonként különböző anyagokkal nyújtották. A módszer ugyanaz, de a szegényebb rétegeknél egyszerű falapok közé szorították be a gyerekek fejét, a gazdagoknál pedig aranylemezek szolgálták ugyanezt a célt. A harcok koponyán ejtett sebeit is „befoltozták” arany-, ezüst-, vagy a szegényeknél kaktuszból préselt lapokkal. Így „lyukas” koponyával is még hosszú ideig eléltek a kultúra tagjai.

Van még egy külön rész, ahol a hely flóráját és faunáját ismertetik meg a betérőkkel.

Kép Negyed hatra érünk vissza a szállásra, kis pihi után hatkor vacsi. NV elviszi KV-t a hotel étteremébe, de még nincs konyha. Hazakíséri (randi J). Nem rövid fényképcenzúrázás után nyolcra visszamegyünk vacsizni. NV rántott csirke milanese, fehérboros spagettivel, KV tengeri herkentyűk csípős szósszal, rizzsel. Desszert: vanília fagylalt, rendes palacsintával, maracuya (passion fruit) szósszal. A randi végén, este fél tíz körül hazakíséri kedvesét, majd egy fél óra múlva már alszunk is.

 

A hotel területén volt szerencsénk kolibrival is találkozni, amint éppen nektárt vedelt egy hatalmas lila virágú fa körül repkedve, miközben a fa alatt ülve egy macska követte az eseményeket.

 

Másnap reggel kilenckor keltünk, elmentünk reggelizni croissant, fűszeres olajjal, ketchup-pal és tabasco-val. Úgy volt, hogy tízkor elmegyünk sand board-ozni, de fél órával később sem jött értünk senki, így lemondjuk, és korrektül vissza is kapjuk a 40$-unkat. Ismét egy kellemes mini golf mellett döntünk. Negyed 1-kor visszatérünk a szobánkba és rendelünk egy-egy pina colada-t a teraszra. Indulás előtt még NV is megmártja a kezét az Óceánban. Egykor kijelentkezünk, és nagyon megörülünk, mivel csak két napot számolnak fel. KV boldog, hogy így ok, beleférünk a pénzünkbe. Fél kettőkor indulunk a hotel előtt megálló Ormeño-val, ahol ismét találkozunk „köhögős” barátainkkal. Egy-két megállóval tarkítva haladunk Lima felé, mikor rájövünk, hogy nem a hotel, hanem mi számoltuk el magunkat és valóban csak két éjszakát voltunk. KV még idegesebb lesz, mint eddig valaha, merthogy a limai szállásunk, az El Pilar még drágább, mint ez a szállás volt. (89$) NV tévézik, KV olvas, de sírásba fullad, mert nem tudja eldönteni, megengedjük-e magunknak, hogy az El Pilar-ban lakjunk, vagy keressünk magunknak másik szállást. Beszélünk a spórolásról, a jövőben való bizalomról. Miután beérünk a limai buszpályaudvarra, nyolc solért eltaxizunk az El Pilar-ba, ahol kiderül, hogy 51 sol egy éjszaka és nem 89. KV megnyugszik, beköltözünk. A minibárból egy 10$-os pezsgővel ünneplünk, mert megérdemeljük. Kipakolunk, teregetünk – merthogy az előző esti hajszárítós móka nem teljesen volt sikeres.

 

Nekifutunk a városnak, ami most sokkal békésebbnek hat, mint mikor első nap itt voltunk. Séta főutcáról főutcára, majd megtaláljuk a kaja utcát (Calle de Pizza), ahova be is ülünk enni. KV tengeri herkentyűs halat salátával, NV gombalevest és három hatalmas taco-t sült krumplival. Visszasétálunk a szállásra, gyors fürdés és szundi. Az éjszaka során KV gyomra magához tér és egy hét hallgatás után újra munkába áll.

 

KépJúlius 8. Egy hónapos házasok vagyunk, és már körbe is utaztuk Peru déli részét. J Reggel tíz körül kelünk, és már-már otthonosan megyünk reggelizni. Rántotta és kávé, mint eddig mindig.

Tizenegy körül indulunk el a Museo d’Oro-ba, ahol egy órát töltünk el. Cserépedények sok-sok kultúrából, textilek, arany ékszerek és tárgyak, fegyverek és múmiák. Végre látunk Tumi-t is, mert eddig csak olvastunk róla, de sehol az országban nem láttunk. Ez egy ívelt pengéjű áldozati kés, melyet az inka kultúra fénykorában használtak.

 

Kifelé megveszünk egy a Nazca vonalakról és Machu Picchu-ról szóló CD-t, ami eggyel fejlettebb számítógépes háttérrel működik már, mint a korábban vásárolt. Veszünk még egy CD-t korabeli zenékkel. Rövid séta után taxival megyünk át az indián piac utcájához, ahol két-két és fél órát töltünk hiperaktív ajándékvásárlással. Itt is nagyon kevesen vagyunk, se helyiek, se turisták nem igen fordulnak meg errefelé – bár az is lehet, hogy csak mi voltunk extra időpontban, bár nem hiszem. Négyre érünk vissza a szállásra, lepakoljuk legújabb szerzeményeinket, majd háromnegyed öt körül sétálni indulunk ismét. Váltunk pénzt a sarki bankban, majd lesétálunk az Óceánpartra. Megnézzük a Parque de Amore-t, aminek a közepén egy jófajta szocreál szerelmespár – kb. hat méteres – szobrában gyönyörködhetünk. Az esküvői párok ide járnak fotózkodni. Hangulata olyan, mint a Tel Avivi tengerpartnak.

Kis utcákon sétálunk visszafelé, majd belebotlunk a Santa Isabell hipermercadoba, ahol újabb egy óra vásárlás következik. Elindulunk a hotel felé, de hirtelen rájövünk, hogy maximum egy sarokra vagyunk onnan. Ennek nagyon megörülünk, lepakolunk. Megszokottan indulunk a Calle de Pizza-ba, ahol KV-t meglepi NV rózsákkal az egy hónapos „év”fordulóra.

NV pizza familiar de mariscos-t eszik, KV tonhalat krumplipürével, kuglóf formában, de mivel ez kicsit kevéske, megeszi pizzájának a negyedét is.

 

Július 9. Fél tízkor kelünk, majd elköltjük szokásos reggelinket. Reggeli nem meglepő módon rántotta. KépFél tizenkettő az idő, amikor elindulunk taxival Lima centerbe, egy kedves jogász sofőrrel. Délben pont elkapjuk a Palacio de Gobierno előtt az őrségváltást. Ez az elnök lakhelye még ma is. Átmegyünk a Cathedral-ba megnézni Pizarro sírját is, majd továbbsétálunk a régi főpályaudvar felé, ahol megnézünk egy ingyenes kiállítást az Amazonas és úgy általában Peru vízpartján élő törzsek életéről.

Veszünk vizet, amiből KV is iszik, ami úgy tűnik nem volt szerencsés, mert egy elég harcos hasmenés roham jön rá, ami kitart a nap hátralévő részében. Ettől még persze séta tovább a kis koloniál stílusú utcákon. Átkelünk a város „folyóján” a „budai” oldalra. A folyómeder koszos, büdös, víz alig van benne. Buda itt viszont a város árnyoldalát képviseli. Itt az igazi szegénység, kosz, bűz uralkodik. Elsétálunk egy bikaviadal aréna mellett, amin plakátok hirdetik az aznapi programot, de ezt kihagyjuk. Egy híddal arrébb vissza is térünk „Pestre”. Elég is volt ennyi „Budából”. Itt újra szép a környék és a házak, rend és tisztaság van ismét. Mintha két külön világ lenne a város két része. Egy hangulatos és szép „spanyol” étteremben magunkhoz veszünk egy kólát, KV megfelelőnek találja a helyet az ötödik mellékhelység látogatásra is. KépVisszaérünk a főtérre, majd a „Váci utcán” sétálunk a szállás, illetve a St. Martin tér felé.  Útközben elcsodálkozunk, mikor körülbelül ötven-hatvan férfit látunk egy tévéüzlet kirakata előtt meccset nézni. Hamár megy a meccs a kirakatban, otthon meg nincs készülék. Ismét veszünk egy kis ajándékot az itthoniaknak és közben meg is érkezünk a St. Martinra. Innen taxival megyünk a szállásra, ahol KV eléri a bűvös tízes mellékhelység-látogatási számot. A nap zárásaként a már jól bevált Calle de Pizza-ba látogatunk el. NV rocotto relleno-t eszik, KV salátát.

 

KépJúlius 10-én elérkeztünk utunk végére. Ez az utolsó napunk Peruban, este már repülünk Madrid felé. Fél kilenckor kelünk és extrém módon rántotta helyett egyszerűen friss ananászt kérünk reggelire. Fél tizenkettőkor jelentkezünk ki a szállóból, de ahogy már oly sokszor most is ott hagyjuk a csomagjainkat. Búcsúzásként még elmegyünk a Larco Herrera Múzeumba, ahol a Museo D’Oro-hoz hasonló kiállításban van részünk.  Ami plusz és csípjük is, azok az erotikus szobrok, nem csekély szintű nyíltsággal és méretekben. Útikönyvünkben találunk egy piramist is, egész közel az El Pilarhoz, így még  elmegyünk megnézni ezt is. Nem kis meglepetésünkre ez egy agyagtéglákból épült, körülbelül kétszázszor Képkétszáz méter alapterületű építmény. Elég abszurd látvány a háttérben a toronyházakkal és a várossal. Ugyan itt a külföldi diák nem számít diáknak, bemegyünk, és jól körüljárjuk a dolgot. Meg kell jegyezzem, itt sincs egy árva lélek sem rajtunk kívül… Még elugrunk az indián piacra is, ahol KV pik-pak eladja a gyengébb minőségű Machu Pichu CD-t. Veszünk egy húszszor tizenöt centis Machu Pichu puzzle-t is magunknak, hamár itt vagyunk. J Eszünk turron-t is, de nagyon nem jön be, így a felét ki is dobjuk. Mint búcsúkaja szószos főtt krumplit és desszertnek churros eszünk, amivel KV-s baja lett mindkettőnknek. Visszatérünk csomagjainkért és megisszuk a szálló búcsú Pisco-ját, majd egy búcsú hasmenés következik mindkettőnk részéről. Majd 15 solért kimegyünk a reptérre (!!! Idefelé még 50-et fizettünk érte!!! Figyeljetek!! J) Sofőrünk ezúttal egy tengerész, aki az év felét hajón kell töltse szolgálatban, de amikor hazajöhet, akkor taxizik, mert ezzel igazán jó pénzt tud keresni…

 

A reptéren még ki kell fizessünk 2*28$ kilépési díjat. Ez azért jó, mert itt már dollárt nem fogadnak el, de kártyát sem… Búcsúzóul még elkobozzák a manikűr-készletünket, ami a kézipoggyászunkban fért már csak el. Na így viszont lett ott is egy kis plusz hely…

 

Elhagyjuk Peru területét… A repülőutat mindketten végigalusszuk egészen Madridig.

 

Július 11-e, Madrid

Reggelire gyümölcsöt, szendvicset, és muffin-t kapunk a repülőn. 14.15-kor érkezünk meg Madridba. Mayo Razgo a szállásunk, ami attól nagyon jó, hogy bent van egészen a városban, mivel csak másnap reggel indulunk tovább. A Plaza de Espana csak pár sarokra van tőlünk. Rövid pihenés után fürdés, majd városnéző túrára indulunk. Kimegyünk a Plaza de Espana-ra, majd tovább a tér aljától a Palacio Real-hoz, ahol meglepjük magunkat egy kis fagyival. Átmegyünk a Plaza Mayor-hoz, a Mercado-ra, majd a Puerto del Sol-hoz. Visszatérünk a szállásra, pihenünk egyet, majd ismét séta és vacsi. KépEgy kis étterembe ülünk be és rácsodálkozunk az árakra…  A magyar árak három-négyszeresét fizetjük, de hogy a perui áraknak legalább a tízszerese, az is biztos. KV gazpacho-t, NV egy tenger gyümölcsei levest eszik, de nem finom, ráadásul a kagylók héja is eltörött, ropog a foga alatt. Előételként paradicsomos kenyeret és olajbogyót kapunk. Még egy utolsó séta a Plaza de Espana-hoz és a Palacio Real-hoz, megnézzük mindkettőt kivilágítva is. Vissza a szállóba és egy utolsó alvás. Július 12-én megérkezünk Bécsbe, ahol NV szülei már várnak minket és hazahoznak.

 

Végezetül és röviden. Nagyon jól éreztük magunkat és ugyan eltelt öt év azóta, és jártunk sokfelé, de nyugodt szívvel mondhatom, hogy bármikor vissza tudnánk menni újra meg újra. Hisz melyik ország tud még olyat, hogy lehetsz dzsungelben, sivatagban, az óceánparton, a hegyekben, kisrepülővel emelkedsz fel, de azért kicsit hajókázol is… Csak a víz alatt nem voltunk. De tényleg…

 

És még pár „leg” és „először”:

Legek:

Legmagasabban: 4850 méter

Legmagasabban lévő szállás: Puno, 3815 méter

Legkisebb repülő: 4 fő (Nazca)

Legjobb kaja: tengeri barbecues hal és rocotto relleno (Lima)

Leglepukkantabb város: Juliaca

Legjobb szálló: Lima és Paracas

 

Először ketten:

Nászút

Peru

Bambusz, alpaca, láma és rocotto relleno evés

Pisco, chicha ivás

Koka levél, koka tea

Tranzit éjszaka

Óceán parti szállás

 

A mappában található képek előnézete Nászutunk Peruban - 2003

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Re: (Katica, 2009. 08. 25. 22:29)

(Péter, 2009.08.27 08:00)

Kedves Katica!

Köszönjük, hogy megosztottad a véleményedet! Sokat számít, hiszen pontosan azért osztottuk meg, hogy másoknak is örömet okozzanak ezek az élmények. Friss élményekkel még egy darabig szerintem nem jelentkezünk, de reményeink szerint hamarosan befejezzük végre 2005-ös mexikói naplónkat is. Remélem hasonló örömet okoz majd az is számodra.

Szép napokat és jó olvasgatást!
Péter

Ui: bízom benne, hogy élményeink egy kicsit a tieid is lesznek! :-)

brezokata@azet.sk

(Katica, 2009.08.25 22:29)

A nászutatok 2003-ban volt, azótta remélem boldogan éltek egy ilyen csodálatos utazás szellemében. A hozzászólásom mindossze annyi, hogy nagyon koszonom az élményt, amit az olvasás nyújtott nekem.Nem hiszem, hogy ebben az életben lenne rá lehetoségem személyesen is megtapasztalni e titkokkal teli csodát.Ha ismét jártok valamerre, szívesen elolvasom
élményeiteket a nagyvilágról.Udvozlettel:Katica

Gratulálok!

(-msz-, 2008.03.17 20:59)

A stílus élvezetes, a leírás szemléletes. Megyek én is, megnézem! (a következő életemben...:-))

Ez Igen

(A Jó......, 2008.03.07 10:10)

Ugy gondoltam tudom,hogy sok érdekest láttatok tapasztaltatok,de igy olvasmányos ,tanulságos nagyon érdekes. A tapasztalatok felhasználásával gondolom nem csak én más is kedvet kap az utazásra a személye tapasztalásra. Gratulálok.