Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mexikói naplónk II. rész

2009.09.14

                                 Mexikói naplónk II. rész


Másnap elindulunk Palenque-ről San Cristobal-ba. Negyed hatkor kelünk, összepakolunk és elindulunk az állomásra. Kellemes az idő, csendes a város. Odaérve kiderül, hogy fél hét helyett csak fél nyolckor indul a busz. Innentől talán nevezhető általánosnak, hogy nem erényük a pontosság. :-) Nagy a kavarodás, a busz egyik beálló után áll be a másikra, mi meg mint hű pincsikutya követjük a csomagokkal felszálló helyről felszálló helyre… Kicsit uncsi így korán reggel. Végül felszállunk és azonnal megüt az irdatlan erős pisi szag. KV totál kiborul. Szól, hogy jó lenne az előttünk álló órákat nem így eltölteni, így valami vizet öntenek a WC-be, de kb. fél óra telik el mire jobb lesz. Az úton alszunk, olvasunk, nasizunk. Hosszú és girbe-gurba az út, felmegyünk a hegyekbe közel a határhoz. Körülöttünk ismét a már megtapasztalt szegénység. Van egy pihenőnk, végül fél kettőre megérkezünk San Cristobal-ra.Kép

A busztársaságnál megnézzük a meridai és egyéb yucatani városok buszindulását, majd taxit fogunk szálláskeresés céljából, de húsz pesot kérnek, hogy bevigyenek a belvárosba, így gyalog vágunk neki. A belgák által ajánlott szállás felé vesszük utunkat, ami a város túlsó felén van. Közben megnézünk néhány helyet, az árak háromszázötventől felfelé vannak, és a tévé feláras (akartunk tévét, hogy legyen hírünk az Emily hurrikánról a Yucatan-on). Végül pár házzal korábban megállunk és egy helyes kis szobát ki is veszünk. Belső udvaros ház, és mintha a szobák kis belső házak lennének ajtóval és ablakkal a belső udvarra. Szép színes virágok is vannak, az ágy magas és kemény. A fejfa egy nap, a sugaraival. Nagyon guszta és kellemes érzés. Megörülünk, mosakszunk, lecuccolunk. Kis pihi után nekivágunk a városnak, a főtéren a turista infonál érdeklődünk utakról, lehetőségekről a környéken. Kép Továbbsétálunk a helyes kis utcákban, színes koloniál házak között. Az egyikbe be is megyünk: gyönyörű belső udvar, fa berakásokkal, körbe gang, fából. Ékszerboltos utcácskába tévedünk majd egy kis étterembe beülünk, ami szintén nagyon hangulatos. NV sopa de frijole-t (passzírozott fekete bableves) KV valami zöldséglevest eszik, majd mindketten töltött csili paprikát. NV marhahússal, KV zöldségekkel. Nagyon ízlik, és jól esik helyit, és mégsem taco-t enni. Tequila, ill. NV sör.

Visszafelé sétában benézünk utazási irodába, egy nap Lagos de Montebello, egy nap Canon de Sumidero, le is alkudjuk az árat, de kiderül, hogy másnap nem indul busz, így otthagyjuk. Átmegyünk egy másikba, de mindkét út itt jóval drágább. Így a főtéri infos pultnál érdeklődünk további iroda felől. Mond még egyet, itt a Canon sokkal olcsóbb, de a Lagos-hoz már csak egy hely van. Canon-t befizetjük, örülünk. Hazafelé bemegyünk egy közértbe, látunk barackos, sangriás és tamarindos Fantát, veszünk is mindegyikből egy-egy kétlitereset gyűjtő szenvedélyünk kiélése céljából, csámcsit és jókedvűen hazaballagunk. A hotel előtt két méterrel KV megbotlik egy kiálló vasdarabban és mint egy zsák leesik a járdáról az úttestre, ez kb. fél méteres. Nagy ijedtség. KV pillanatig nehezen veszi a levegőt, a jobb mellkasára és a bal sípcsontjára esett.  Hazbicegünk, lemosakszik és borogatás ill. Voltaren gél, Calcium tabletta és Algopyrin társaságában megpihen, kb. háromnegyed órára be is alszik. NV addig a naplót írja. Majd fordul a kocka, és fél kilenc körül NV alszik be, KV még olvas, és meditál, hogy a fájdalom elmúljon a lábából.

Július 18-án egy itthonról jövő hívásra ébredünk hat órakor,Kép mi után NV már nem is tud visszaaludni… nyolcig lustulás van még és csak kilencre megyünk az utazási irodához ahonnan indulunk a buszunk a Canon de Sumidero-hoz. „Romantikus” az út, mellettünk eggyel a srác egy szót nem szól, csak hatalmasakat és hangosakat ásít, kettővel balra mellettünk a hátsó sorban egy lány adja vissza a sok kacskaringótól az előző napi vacsit. Pedig csak két óra az út és már meg is érkezünk a kanyonhoz. Itt először egy kis csónakba ülünk, majd két órán keresztül hajózunk felfelé, befelé a kanyonban. Gyönyörű tájon át visz az utunk, mellettünk a kanyon falai magasodnak, hol csak ötszáz, hol ezer méteres magasságokba. A legmagasabb pont, ahol eléri a fal az ezer métert, volt az a pont, ahonnan az itt élő őslakosok levetették magukat, mert inkább a halált választották, semhogy a hódítók fogságába essenek. Sok százan haltak meg így itt. 

Az út során kisebb barlangokat és kisebb, nagyobb vízeséseket (Ezüstszalag, Karácsonyfa) látunk, melyek a kanyon falán hullanak alá. Ennek a kanyonnak a bejárata annyira meghatározó a helyiek számára, hogy Chiapas címerébe is bekerült.

Kép Tovább hajózva, már elérjük azt a részt, ahol az ember keze már mély nyomokat hagyott a természetességen. Egy kanyarban rengeteg szemét (legalább két-háromszáz négyzetméter) akadt el és halmozódott fel, majd tovább haladva egy nagy vízerőműre bukkanunk a kanyon végénél… ugyan itt termelik az ország energiakészletének legnagyobb hányadát, mégis igen illúzióromboló volt a látvány… Ezzel a teljesítménnyel is csupán ötven százalékos áramellátottsági lefedettséget tudnak biztosítani Chiapas-nak. Kép

Visszafelé látunk krokodilokat is a vízparton, és bár mozdulatlanok, elég impozáns látványt nyújtanak…

A hajóút után Chiapas de Corsoban, a város főterén szállunk ki a buszból, ahol kapunk egy szűk órát, hogy körülnézzünk. Mivel a főtéren a templomot épp felújították, így a környező utcákon, és a teret körülvevő árkádok alatt sétálunk, veszünk kávét és helyi banánt – ezek a város legfőbb árucikkei minőségüknek köszönhetően.

A visszafelé úton megtudjuk az ásító fiútól, hogy ő biza alapvetően francia, de a barátnője idevalósi, így ideköltözött és most itt tanít az egyetemen franciát. Közben leszakad az ég, így nagyon fülledt, meleg lett a buszban. Útközben megállunk egy klasszikus turista helyen, ahol kerámiákat vehetnénk… cackepot-ok, békák, hattyúk, stb.

Délután négyre vissza is érünk San Cristobál-ba így még el tudunk menni egy másik irodába, ahol befizetjük magunkat a Lagos Montebello-hoz, majd elmegyünk a buszállomásra venni jegyet Meridába, két nappal későbbi indulással. Már ekkor is csak öt jegy volt a járatra így igen örülünk a döntésünknek, hogy nem hagytuk az utolsó pillanatra.

Visszamegyünk a centro-ba és beülünk egy jó menű turisticó-ra. NV sopa de frijoles és pollo en malle-t, KV sopa de tortilla-t (húsleves, paradicsommal és bazsalikommal) és fajitas de pollo-t eszik. A levesek ízlenek, NV főétele viszont egy fura sötétbarna keserű szósszal van megöntözve, amit nem igen bírtak az ízlelőbimbói. Jókat nevetünk, ahogy sóval próbálja ízesíteni, illetve lime-mal lecsurgatni róla a szószt. Bőséges a ház ajándéka is: nacho-s majonézzel és egy finom zöld szósszal, tortilla vékony babszósszal és sajttal, majd egy-egy taco de pollo. Egy finom tequila-val búcsúztatjuk az egészet. A menühöz jár flan (puding), és kávét is, de egyik sem ízlik annyira és már tele is vagyunk nagyon.

Elégedetten sétálunk vissza a szállásra, ahol a portán jelezzük, hogy az aznapin túl még két estét maradnánk, és hogy a megbeszéltek szerint akkor állapodjunk meg az engedmény mértékében. Erre emberünk kedvesen közli, hogy már másnapra is kiadta a szobánkat, örüljünk, hogy ma estére van helyünk, nem hogy még két éjszakára… Döbbenet és értetlenség…  Nagyon berágunk és próbálunk harcolni az igazunkért, de igen kevés sikerrel… Abban maradunk, hogy a főnökkel beszélünk egy-két óra múlva. Bemegyünk a szobába, majd NV ötletére összepakolunk és elmegyünk onnan. A portás nem szól egy szót sem, amikor letesszük a kulcsot és a távirányítót és elindulunk új szállást keresni. Este fél nyolc van és esik. Szinte sehol sincs hely, de a Holiday Inn-ben azért mégsem maradunk, mert barmi drága (950 peso) lett volna. További fél óra séta után találunk egyet 200 pesoért és nagyon megörülünk neki. Mint utóbb kiderül, talán jobban is mint kellett volna. Minden elég koszos, közte az ágynemű is és elég erős vizelet buké kezd kibontakozni a szobában… Próbálunk aludni, de nem megy. NV fél kettőkor, KV csak fél három körül alszik el. NV éjjel hasmenésre ébred.

KépMásnap igen meggyötörten ébredünk és úgy döntünk, hogy új szállás után nézünk. Egy sarokkal arrébb 250-ért találunk is egy egész jót, így átcuccolunk, majd 9-re visszamegyünk a legelső szállásunkra, mert ott vesz fel minket a collectivos (még azon a címen vettük meg a jegyeket). A hátsó sorban kapunk helyet egy férfi és nő közé. Már húsz perc múlva megállunk egy cseppkő barlangnál (Grutta), ami nagyon szép viszont igen hideg. Sétálunk egy kellemeset, majd visszatérünk a buszunkhoz. Az úton ezután hamar leszólítanak minket a szomszédok. Helyiek, papa, mama és egy tizenhét éves lány, egy egyetemi oktatónő az anyjával, és egy anyuka a fiával és lányával. Elkezdünk dumálni velük mindenféléről, amibe hamar becsatlakozik egy idősebb izraeli pár is (Kfár Szábá-ból). A mexikóiaktól sok mindent megtudunk:

  • óriási munkanélküliség
  • átlagfizetést nem tudnak mondai, mert akkorák az eltérések
    o
           pl. egy orvos átlagosan 10000 pesot keres havonta, a minimálbér 1500 peso havonta
  • Az éves szabadság tizenöt nap
  • Egy európai út innen kb. 20000 peso két hétre.
  • Van lehetőségük a kiugrásra, de az angol és a számítógéptudás már alapvető ehhez.
  • Minimum nyolcezren kezdik el az egyetemet minden évben, de csak háromezren jutnak el a végéig.
  • Kaják: az őslakosok esznek mindenfélét
    o
           Hangyát
    o
           Hangyászsünt
    o
           Iguánát
    o
           menő kaja a marha és sertés belsőségek is
    Kiderül az is, hogy NV hasmenése az előző napi molle-tól volt, merthogy azt még a helyiek is nehéz ételnek tartják, nemhogy egy európai gyomornak… a szósz sok fűszerből, chiliből és csokiból áll…
  • A tequila azért drága mert most már világszerte divatos lett , de helyi a ital a posh és a mistella is

 Két órányi utazás és beszélgetés után megérkezünk a Lagos de Montebello-hoz, ahol hét tavat nézünk meg. Ezerháromszáz  méteren vagyunk és negyvenkilenc tó van a környéken összesen, amik a föld alatt Képtermészetes módon vannak összekötve. A víz által a földből kioldott ásványok miatt ennyire eltérő a tavak színe. A legszebb a türkizkék Képszínű, a másik, ami tetszik nekünk, annak a közepén van egy sziget, amire ki lehet evezni tutajon. A harmadik tónál a túlparton már Guatemala  látszik. Elautózgatunk, jövünk-megyünk, kellemes időtöltés nagyon szép környezetben. Eltöltünk vagy három órát a tavak között, majd visszafelé indulva megállunk fél órára, Tenam Puente romjainál. Sehol nem jeKéplzik igazán, nem tartják a könyvek sem megtekintendőnek. Ehhez képest egy újabb világba csöppenünk. Az eddigi romokhoz képest sokkal fehérebb kövek, kisebb lépcsők melyek itt hegy felé, befelé lejtenek. Csak fél órát kapunk, ami közel sem elég, hogy bejárjuk a helyet, de a szúnyogok miatt mégis elégnek minősítjük. Visszafelé szerencsére nem állunk meg a kézműves indián faluban, de megállunk egy étteremnél, ahol mindenki kajál a csoportból, így KV iszik egy zöldséglevet (V8), NV meg spagetti levest eszik. Este fél hétre érünk vissza San Cristobal-ba és egyből megyünk az előző napi étterembe. NV nagyon durva fokhagymalevest és sajtos csirkemellet eszik, papas fritas-szal. KV helyi levest, tonhal „salátával”. Adaptálva a friss tudást, posh-t és mistellat iszunk. Veszünk a közértben tálcás sütit és mangólevet, majd hazamegyünk. NV fejfájással hamar bealszik, KV olvas még kicsit.

Kép Július 20-án nyolc körül kelünk magunktól, fürdés, pakolás majd tíz körül elindulunk sétálni a városba, ajándékot nézni, majd megnézzük a Cathedral-t, Iglesia Santo Domingo-t és a helyi mercado-t is. Útikönyv alapján nekivágunk a Museo de la Medicina Maya-t is megnézni ami a város egyik peremterületén a favellák között van valahol.

Kimegyünk a belvárosból és egyre lerobbantabb részekre jutunk el. Baromi meleg van, kosz és egyre kevésbé bizalomgerjesztő a környék. Elég hosszan sétálunk ebben az új világban míg elérjük a múzeumot. Itt megtudjuk, hogy miket használtak a gyógyászathoz: gyertya, imádság, füvek (van egy kis kert, ahol ezeket a növényeket meg is tekinthetjük), Kép állatok (pl. fekete kakas hája, görény vizelete, kolibri húsa). Mint kiderül, azért kellett ennyit jönni, merthogy ezeket még ma is használják, sőt a környéken élők csak ezeket. Ez az ő hitviláguk és úgy tűnik, számukra működik is.

A szülésről film is volt: szülő nő térdel, arccal a papa felé, a bába pedig hátulról „húzza” ki a gyereket. A placentát eltemetik a ház aljába, hogy további termékenységet hozzon az ott élőknek. A szülés után egy fekete kakassal átsimítják a nőt és a gyereket, a jó szellemekért.

Innen már sietünk vissza a szállásra, hogy egy előtt odaérjünk, kicsekkolni. Végig a külvároson, aztán fel a dombra és át rajta, volt olyan utca, ahol KV könyökéig ért a járda! Visszaértünk, kicsekkoltunk, csomagokat félretetettük, majd Interneteztünk a hallban (ennek költsége öt peso egy órára). Sétálunk még a városban, de végül nem veszünk semmit. Megebédelünk a szokásos étteremben, egy-egy leves, posh-t és misella-t iszunk, de nem kapunk előételt, valószínűleg, mert keveset rendeltünk. A közértben veszünk kiflit, sajtot, majonézt és innivalót az útra, majd vissza a csomagokért és kisétálunk a buszállomásra.

Feladjuk a csomagjainkat, és a már lassan megszokott fél óra késéssel, fél hat körül indulunk (Ado GL-val megyünk). A buszon olvasunk, alszunk, megállunk ugyanott pisilni, mint idefelé, majd négy és fél, öt óra utazás után érkezünk meg Palenque-re. Egy félórára kitesznek minket egy étteremnél, KV ekkorra már mélyen alszik, de NV felébreszti levegőzni. Írunk egy pár sms-t (Emily hurrikán miatt) majd indulunk tovább. KV ismét elalszik, ezúttal NV is vele tart.

Kép Másnap reggel hétkor, körülbelül tizenhárom és fél óra utazás után érkezik meg a busz Merida-ra, ahol a sofőr „kedves” hangjára ébredünk. Összeszedjünk a csomagjainkat, KV érdeklődik a Cancún-i busz után, majd szálláskeresés sétálva. Elég kihalt még a város ilyen kora reggel, de egy taxis azért felajánlja, hogy elvisz minket harminc pesoért, de nem élünk vele. A Lonely Planet alapján elmegyünk egy szálláshoz, de mivel nincs hely, továbbsétálunk. Egy kis térhez érünk, ahol van két szálloda, be is megyünk az egyikbe, ahol megtudjuk, hogy két óra múlva lesz szabad szobájuk. A nagy táskákat otthagyjuk, és a téren beülünk egy kávézóba/étterembe, nagyon hangulatos, ahogy süt a nap, ébred a város, mi meg ülünk és kávézunk, bambulunk. Kilenc körül megyünk vissza a Hotelbe, ahol azt mondják, hogy már csak félóra és átvehetjük a szobát. Egy közepes szoba áráért megkapunk egy eggyel nagyobb szobát, bár így is ez az eddigi legdrágább szállásunk (548 peso).

Kép A gangos szálló belső kertjébe beülünk és kivárjuk a félórát. Reggeliznek a szállóvendégek és „kiabálnak” a ketrecbe zárt tukánok. Fél tíz után kapjuk meg a szobakulcsot és felmegyünk a másodikra, de kiderül, hogy a szobát még nem takarították ki, így szólunk a takinéninek, aki majd’ 45 percen keresztül takarít. Mi addig a tetőteraszon lévő medencében várunk, és örülünk a sorsunknak. Átvesszük a szobát, lefürdünk – de jóóó.

Összeszedjük magunkat és bemegyünk a forró városba, itt kiderül, hogy egy sarokra lakunk a  Főtértől. Alig teszünk meg pár lépést, leszólítanak minket és ajánlanak tour-t, esti táncbemutatót – de mindezt kedvesen. A Főtéren (perui stílus) megkérdezünk valakit utazási irodáról, és el is megyünk, veszünk ADO GL jegyet Cancún-ba. Erdeklodunk Chichen Itza és Uxmal-i utak, és repülőjegy iránt Cancún-Mexikóváros viszonylatban. Úgy döntünk, hogy még érdeklődünk más utazási irodában is – tuti ami biztos alapon. Eljutunk a Calle 60-ba (az utcák számozva vannak, egymással párhuzamosak és merőlegesek), ami egy őrült hangos bevásárló utca. Két piacra is benézünk, próbálnak ránk tukmálni mindenféle ajándéktárgyat, de ellenállunk. Keringünk, keresünk közértet, hogy vegyünk inni, de csak nehezen találunk egy 7/11-et. Bejárjuk a környező utcákat, végül egy tourist info-nál ajánlanak további utazási irodákat. Elmegyünk, és itt is ugyanannyi a repülőjegy, mint korábban, így visszamegyünk a főtérre, és ott megvesszük a jegyeket, bár az olcsóbb jegyből már csak egy darab van (1910 peso, a másikat már 2145-ert vesszük meg). Ugyanarra a gépre ötfajta helyár van minden logika nélkül… Mire kijövünk az irodából, szakad az eső, így egy kicsit várunk, hogy elálljon és visszamegyünk a szállóba.

Itt befizetünk egy full tour-t másnapra (Uxmal-Kabah, transportation, guía, entrance és lunch), 430 pesoért fejenként. Teljesen eláll az eső, mire végzünk, így KV kérésére elmegyünk még egy közértbe. Veszünk joghurtot, csámcsit és inni. Felmegyünk a szobánkba, mert újra elkezd szakadni az eső.

Naplóírás után megéhezünk, így hét körül elindulunk enni, de csak a szálló előtti térig jutunk, mert itt találunk egy szimpi helyet és ott eszünk is egy kis helyit: NV két tortilla között egy rántott csirkemell, rajta paradicsommártás, sonka, zöldborsó és 3 karika sültbanán. KV piros szószban csirkecomb, banánlevélen tálalva. Ízlik, de már sokkal közelebb áll az európai ízvilághoz, mint az eddigiek. Narancslevet iszunk hozzá, a tequila ezúttal azonban elmarad. Innen kilenc körül átsétálunk egy két-három sarokkal arrébb lévő térre, amit délután ajánlottak nekünk, hogy yucatani táncelőadás és ének lesz. Valóban egy kis fesztiválba csöppenünk bele, ének, tánc, versmondók és bulizó tömeg. Kiderül, hogy mégiscsak kellett volna az a tequlia, így mielőtt hazatérnénk még gyorsan bepótoljuk. Lefekvés előtt még úszunk egyet a szobánk előtti medencében, majd szundi.

Július 22-Kép én reggel kilencre érkezik a szálló elé az autó, amiben velünk együtt hatan indulunk, de megyünk tovább, és felveszünk még nyolc embert, így eléggé teltházas lett a kocsi. Útközben megállunk egy hacienda-nal, ahol anno száz fős alkalmazotti stáb dolgozott. Olyan, mint régi egy magyar nagybirtok. Kötélanyagot készítettek itt anno, ma már egy cseppet lepusztult szálló vette át az üzem helyét.

Kép Megérkezve az Uxmal-i turista paradicsomba, kétfelé oszlunk: angol és spanyol vezetésű csoportokra. Mindenki narancsszínű, öntapadós belépő-karkötőt kap, Uxmal felirattal. Vezetőnk lassan, de nagy szókinccsel beszél angolul, kalauzol minket. Az első ahol megállunk a Varázsló piramisa, ami egy ovális alaprajzú templom, belsejében még folyó  ásatások, ahol további négy régebbi templom nyomait találták meg eddig, amikre folyamatosan rá-ráépítettek. A templom belső udvarára érve a következőket tudjuk meg: a fent levő két kapu a templomon a szemek, a kKépözépső a főbejárat a száj, abból a lépcső lefelé a nyelv, ami az udvarra, az óceánba vezet. Az óceán közepén álló sztélé az Élet fája. Rengeteg faragás, díszítés mindenfelé. Az X mintázat királyi család jele. Innen egy maja boltív (ami az egész Yucatan-on jellemző megoldás volt) alatt megyünk tovább, megnézzük az KépEsőisten szobrát az egyik épület sarkán.  Továbbsétálunk a Nunnery-be, ami a neve ellenére nem apácazárda volt, ahogy a spanyolok hitték (innen a név), hanem csillagászati és matematikai központ, mint később felismerték. Itt további szobrokat, kígyókat istenábrázolásokat mutat emberünk, majd az egyik oldalra felmászva már látjuk a távolban a palotát, és a Teknős-házat. Elindulunk ezekhez. A két épület kb. 350000 köbméter földbőKépl épült platformon áll. A palota az egyik legnagyobb épen maradt maja palota, 24 szobával, amiből 20 K-re, 2-2 É-ra és D-re nézett. Ahogy másnap megtudjuk, napéjegyenlőségkor pont a két végén kelt/ nyugodott a nap. A Teknős-háznál semmi izgi, teknősök vannak körbe az épületen, mint a víz egyik hírnöke. Itt ér véget a vezetés, és itt kapunk még háromnegyed órát, hogy az innen elérhető templomot még megmásszuk.  Fentről a „szokásos” „mindent belátni” látványt kapjuk, illetve további három-négy romosabb épületet is. Találkozunk a többiekkel a busznál és továbbmegyünk a 20 km-re lévő Kabah-ba.

Kép Ez egy jóval kisebb site, összesen kb. 30-40 percet maradunk. Emberünk elmond egy story-t két kutatóról, akik itt jártak, majd megnézzük a „lázálmok” helyét. Több száz esőistennel van díszítve a templom, amiből még ma is több tucat megmaradt épen. Ezektől a fejektől volt lázálma az előbb említett sztori szerint a malária okozta lázban fetrengő tudós. Az épület másik felén emberméretűKép szobrok a falon, s egy az uxmaliakat népszerűsítő propaganda faragvány, melyet az uxmaliak készítettek, miután elfoglalták a várost. A palota előtt nagy tér, kör alaprajzú oszlopokkal, árkádokkal és egyéb épületekkel.

Miután újra mindenki összegyűlik a busznál, beülünk az innen pár száz méterre lévő étterembe. NV lima soup-ot eszik, ami tulajdonképpen húsleves, de egy kis lime-mal nagyon finom. KV chaya-s levest eszik, ami zöldségleves, a chaya levelek benne pedig olyan ízűek, állagúak, mint a spenót. A főfogás mindkettőnknek chaya-val töltött csirkemell curry-s szósszal és rizzsel. KV-nak nagyon ízlett. Desszert KV-nak pár gyümölcs, NV-nak fehér színű krém (kb. vanília puding). Kaja közben egy öreg úrral beszélünk, aki 22 évesen állást kapott Franciaországba és kivándorolt Ausztráliából, és azóta ott él. Tudta azt a szót, hogy „magyar”, mondta viccesen, hogy „you are one of those magyar catholics”, mondtuk, hogy magyar stimmel, mire rövid gondolkodás után mondta, hogy a kivándorolt zsidó magyarokról az járta Ausztráliában a háború után, hogy egy hét után szebb angolra tettek szert, mint a helyiek, második héten mindent tudtak a helyekről (pl. filmek, művészet), a harmadik héten meg general menedzserek voltak. Kiderül, hogy volt háromszor Budapesten, imádja, és a meghívták a Közgázra is mivel international management-et tanított. Mikor kimentünk az étteremből, már elkezdett csepegni, mikro a buszon ültünk, már ömlött. Kb. ötre értünk a szállásra, de még elmentünk bevásárolni. Ugyan kerestük, de nem találtuk meg az előző napi közértet, így végül egy másikban vásároltunk be. Haza, lepakolás, kis pihi, majd egy nagy alvás.

Másnap indulunk végre Chichen Itza-ra. Úgy volt, hogy kilencre jönnek értünk, de csak nem sikerül. Húsz perc után megkérdezzük, mi a helyzet, mire számíthatunk. Azt mondják, jönnek már, jönnek, de semmi. Újabb tíz perc elteltével azt ígérik KV-nak, hogy legkésőbb ¾ 10-re már tuti megérkezik a buszunk. Végül egy autóval indulunk kifelé a városból. Valószínűsítjük csak, hogy a buszhoz visznek, de biztosat nem sikerül emberünktől megtudni… Kb. negyedórát autóznak velünk, egyre kijjebb kerülve a városközponttól. Közben emberünk mesél Guilbert-ről és Emily-ről (hurrikánok, melyek előttünk pár nappal haladt át a környéken). Megtudjuk, hogy a busz a városon kívül, egy benzinkútnál vár ránk. Valószínűleg elfelejtettek minket, de sebaj. A lényeg, hogy végül odaérünk a buszhoz, ahol kb. 25 ember vár, mint kiderül, csak ránk. Aztán az is kiderül, hogy a buszt szerelik, elromlott a klíma, ennek híján pedig nem mehetünk tovább. További bő fél óra várakozás után jön egy újabb busz, amivel elindulunk végül a site-ra.

KépMegérkezéskor megkapjuk az újabb diákszigetes belépőnket, és elindulunk befelé. Idegenvezetőnknél esőkabát, ami több, mint gyanús. Útközben is esett már. Még be sem érünk igazán a site-ra, amikor elkezd szakadni. KV papucsban, ázunk, nagyon. Mire úgy döntünk, megpróbálkozunk az esernyővel, már mindketten facsarható állapotú ruházatban állunk, sajnos a táska is kívül-belül vizes. Állunk egy fa alatt pár percet, ahol emberünk mesél. Elmondja, hogy már időszámításunk előtti második században is volt itt település,  aminek az  az oka, hogy itt kivételesen van víz. Az első épület, amit látunk, a nagy piramis, de még nem ide megyünk. Az első, amit megnézünk, a Labdajátékok tere. KépEz az eddigi legnagyobb, egy-egy gyűrű és kb. hatvan méter hosszú fal. Itt hét-hét játékos volt, nem öt-öt, mint mindenhol máshol. Elmondja, hogy mennyire fejlett civilizáció is volt ez, a társadalmi berendezkedésük, az általuk végzett kutatások stb. alapján. A maja klasszikus kori civilizációt, ami időszámításunk kezdete után 900-ban bomlott fel, az arabokhoz hasonlítja (Mezopotámia – Mezoamerika). Akkor is és ma is minden a hatalomról szólt, de az akkori emberek sokkal inkább éltek spirituális életet, míg a maiak az anyagi világot helyezik előtérbe. A 14 játékos tudta, hogy az egyiküket a játék végén lefejezik, de büszkeséggel töltötte el őket, hogy feláldozhatták magukat isteneiknek. A játékosok képe a falba is bele van faragva.

Következő állomásunk épp a kivégzettek fejének elhelyezésére szolgáló emelvény. Végig körbefaragva koponyákkal. Nem egyformák, mindig az aktuális profilt vésték rá. A következő épületen sólyom és egyéb faragványok. A téren, a Nagytemplomhoz közel áll a Vénusz oltár, ami pont párhuzamosan épült a nagytemplommal. Innen kb. tíz perc séta az a természetes kút, amiből a vizet nyerték. Ma is tele van… Innen visszafelé egy-két érdekességet hallgatunk meg.

A nagytemplom mind a négy oldalán 91-91 foknyi lépcső vezet fel = 364, a templom a tetején jelképezi a 365-öt. Nem csak a föld keringési idejét, de a Vénuszét is tudták. 13 csillagot ismertek, a legszentebb a Nap, a 7-es számot kapta, a középsőt. A Vénusz keringési ideje 584 nap, ezt vesszük 5x, a Földdé 365, ezt vesszük 8x, ami így ugyanannyi. egyenlő 5+8=13. Kép 13 évente áll együtt a Föld és a Vénusz, úgy, ahogy építették K-Ny-i irányba a templomot. A nagypiramis hét szintje napéjegyenlőségkor úgy veti árnyékát a keleti lépcsőre, hogy az egy kígyót mintáz a lépcső oldalán. Ennek befejezéseként a korlátok alsó végén két kígyófej van kifaragva – csak hogy teljes legyen a kép évente kétszer. Amikor így álltak, akkor kezdődött a tavaszi munkák ideje a földeken, illetve ért véget, ősszel. Hm… Tanulságos. Az inkák tudása is tisztelettel töltött el, de a maják talán még náluk is többet tudtak. Megnézzük még a Harcosok templomát, Chackmol szobrával, akinek a hasa szolgált áldozati oltárként. Mellette rögtön jobbra az Ezer oszlop csarnoka, ami ma már csupán déli és nyugati irányba is futó négy-négy oszlopsort jelent. Mint kiderül, ez csak két oldala volt egy régi udvarnak, amin a piac Képvolt régen. Ezek között adták-vették dolgaikat anno.

Felmegyünk végül a Nagytemplom 91 lépcsőjén és onnan nézünk szerteszét. Eddigre már elállt ugyan az eső, de még úszik a vízben minden, csúszik nagyon. Sajnos az innen nyugatra lévő épületcsoportra már nem jut időnk, pedig ott láthattuk volna az Observatory tornyot is. Elindulunk kifelé, ahol megnézünk egy korhű makettot is, majd irány a busz. NV felhúzza magát nagyon, hogy még vártunk kb. 30 percet a többiekre. (Akár el is mehettünk volna a nyugati épület együtteshez…) Végre megjön mindenki, elindulunk kajálni. A busz tíz perc múlva kitesz miket egy hotelnél, ahol az étteremben kb. húsz darab negyvenfős asztal Képvan megterítve, mindegyik egy-egy busznak. Leülünk a 150-es feliratúhoz, ahol buffet várt ránk, azaz ehetsz mindenből, ami ki van téve. Csak látszólag öröm, nincs sok jó kaja, amit veszünk: uborka, cékla, apró rántott hal, csirke, rizs, frijole és spagetti. Ismét semminek nincs különösen jó íze, de fél négy körül sok mindennek tud örülni az ember ebéd címén. Kb. egy óra múlva, vizesen, fázva ülünk a buszon és nekiindulunk haza. KV-t NV próbálja testmeleggel fűteni, hogy kevésbé fázzon, de az igazi megoldást a kb. háromnegyed óra múlva hűtésről fűtésre átállító sofőr hozza meg…

Hat óra körül kitesznek minket a főtéren. Hazamegyünk, lecuccolunk és forró vízzel átmossuk magunkat. Nekifutunk a tervezett ajándékvásárlásnak, járjuk a már felfedezett és megjegyzett boltokat a szállás környékén. De végül a 60-as utca Mercado de Artesanías-nál vásárolunk be. Alkudozgatunk jó sokat, de így is 700 pesot ott hagyunk. Főtéren még bemegyünk egy boltba, magunknak veszünk két szobrot, és kifáradva nyolc körül indulunk haza. Összepakoljunk cuccunk egy részét a másnapi induláshoz, aztán alvás.

Másnap ébredés  fél hétkor, gyors mosdás, maradék cuccok bepakolása – ami már újabb trükköket igényelt, hogy ajándékostúl beférjünk, de siker. Nyolc előtt kicsivel elindulunk a buszállomásra. Útközben KV-nak erős hányingere lesz, de szépen, nyugisan, kb. negyedóra alatt odaérünk. A buszhoz be akarunk szokásos módon csekkolni, feladni a csomagokat, de áttessékelnek minket egy másik terembe. Kicsi, elit és légkondis. Utunk során itt érezzük először a GL előnyét. Itt veszik el a táskánkat, és 8:45-kor már el is indulunk. Dél körül érkezünk meg Cancúnba, ahova épp, hogy megérkezünk, be is állunk a pénztárhoz, hogy továbbmenjünk Playa de Carmen-be vagy Tulumba. (Cancún az igazi amerikai nyaraló-paradicsom. Mi azonban – mint ez talán már feltűnt – nem egészen ezt a vonalat képviseljük nyaralásaink során. Itt minden csillog-villog, mindenki csudi szépen van felöltözve és minden legalább háromszor annyiba került, mint az ország „békésebb” részein, viszont nem sok köze van a helyi kultúrához, életmódhoz, emberekhez.) Végül az utóbbi mellett döntöttünk, mert bár egy helyett két óra az út ide, de többen azt mondták, hogy Tulumban szebb a part, illetve azért is, mert ahol sorban álltunk, csak Tulumba lehetett jegyet venni. :-) Éljen a flexibilitás. Negyed óra múlva el is indul velünk a busz, és két óra múlva megérkezünk Tulumba. Itt a buszpályaudvaron három, azaz három buszbeálló volt, amiből tudtuk, hogy „nagyvárosba értünk”.

Kép Ahogy leszálltunk a buszról, két ausztrál lány leszólított miket szórólappal, hogy menjünk a Tribal Village-be lakni, szép cabana-k vannak és nem drága. Mivel nem igen hiszünk a véletlenben, taxit fogunk és 30 pesoért oda is vitetjük magunkat. Rögtön a bekötő út mellett, egy kis dzsungel részen keresztül bejutunk a kb. 15 cabana-s village-be. A recepció, ami egyben a hall, az étterem és a bár is, fogadnak minket és mutatnak cabana-t con bano privado-t. Szalmatetős faviskó, falai gerendák, teljesen átlátható, középen függ le egy francia matrac, a bano egy WC egy zuhany és egy apró mosdó a falba befalazott 15x30 cm-es tükörrel. NV jobban húzza a fogát, mint KV, de belemegyünk. 400-at fizetünk 500 helyett, 10% lejön a szórólap adta kedvezmény miatt, másik 50-et meg lealkudunk.

Lecuccolunk, lefürdünk, szokjuk a helyet. Végül átöltözünk fürdőruhába és lemegyünk a partra ami KV-nak kicsit csalódás. Bár szép türkiz-zöld a tenger, sok a kő és a kosz is felüti a fejét. NV fürdőgatyája több helyen is olajfoltos lesz. Pálmafák és a beach sem egy Bounty reklám, de meleg a tenger és miután KV is hozzászokik a hullámokhoz, jól is érezzük magunkat. Hat óra körül, amikor már van áram, feltesszük a telefonokat tölteni, és átmegyünk az „étterembe”. Mivel egy szakács van és vagy tíz vendég, ezért lassan (másfél óra alatt) vacsizunk meg. NV curry-s csirkét rizzsel, KV nagyon ízes, ugyancsak távol-keleti ízesítésű csirkés tekercset szik. Sört iszunk és KV kér még valami édességet: négy banánt hoznak felkarikázva, csokival leöntve és diódarabokkal – hát nem valami sikeres.

Visszavonulunk a szobánkba. Az ágyneműt délután már feltettük, de a szúnyoghálót nem, így kérünk a helyiektől segítséget, de lepattanunk róluk. Sok angolul beszélő van itt a tulajokkal jóban, itt lebzselnek, gitároznak, kb. itt élik le a nyarukat, bár van aki akár egy évet is lehúz itt „dolgozva”. Kilenc körül befekszünk és sok minden miatt nem alszunk jól: leng az ágy, fülledt meleg van a cabana-ban, semmi széljárás, szúnyogok hajnalban. Huh. Hiába nem kell végre felkelnünk, nem tudunk nagyot aludni.

A hurrikánról (Emily) pár gondolat: Cancún-ból Tulum felé láttunk óriásplakát maradványokat, leszakított papírok és eldőlt fémpóznák, eldőlt, eltört fák és bokrok, egy-két tetőnélküli ház, illetve a hely, ahol lakunk az egy nappal azelőtt nyílt meg újra, hogy megérkeztünk, három-négy napot takarítottak és javítgatták a cabana-kat. Ez lehet a tengerparti kosz oka is.

Július 25-én korán, hat körül kelünk, szétizzadva és lábunk szúnyogoktól szétmarva. Magunkhoz térünk, fürdünk és beindulunk a városi szupermarketbe stoppal. Egy pickup-os helyi idős pasi vesz fel minket kb. öt perc után. Kereskedő, mint megtudjuk. Hoz-visz, ad-vesz. Az útelágazásnál kitetetjük magunkat, és az Assisi Szt. Ferenc supermarketben veszünk csámcsit, inni és joghurtot. Kilenc órakor már vissza is érünk, ismét stoppal. Két fiatal srác vesz fel minket, tizenhat-húsz év körüliek, franciául beszélgetünk velük. A fiatalabbik francia itt él a fővárosban tíz éve, mivel az apja itt dolgozik kiküldöttként.

Kép Lemegyünk a partra, de átsétálunk a szomszédba vilagge elé mert ott szép tiszta homokos a part. Másfél-két órát vagyunk ott, sehol senki, fürdünk, napozunk, olvasunk, és NV elmegy kókuszdiót szedni a fáról. Sikeresen járja meg az utat, két cabana sorral arrébb talál is, két és fél méter magasan, egy odakötözött kötéllel fel tud mászni és szedni egyet. Elhozza KV-nak, és kővel feltöri, kókuszos lesz mindenünk, de nagy buli az egész. Megisszuk a levét, de a húsa hamar bebarnul, így azt kihagyjuk. Finom és saját zsákmány! :-) Visszamegyünk a szobába, lefürdünk, majd NV ebédel az étteremben, azt amit KV előző este. KV egy kicsit nasizik, majd bealszik egy órára.

Délután nem megyünk a partra, mert úgy tűnik, hogy NV leégett – nem is kicsit. A szobában olvasunk, izzadunk, sokszor zuhanyozunk. Öt körül, amikor a nap már lemenőben van, újra fürdünk egyet a tengerben, majd ismét lezuhanyozunk, és elmegyünk vacsizni. NV fehérszószos tésztát (gomba, soka), KV tonhalas tésztát, kapri bogyóval. Finom nagy adagok voltak, bár mindketten el tudtunk volna képzelni több szószt. NV sört iszik, KV margharitat. Éjjel újra izzadás és szúnyogok, hiába a mosquito háló. Hajnalban befújjuk magunkat szúnyog ellenni spray-vel, de nem úgy tűnik, mintha hatásos lenne.

Másnap már hétig is tudunk aludni. Fürödnénk, de víz az nincs és egy lélek sem sehol. Iszunk üdítőt, kiülünk, nézzük a tengert, és várjuk a vizet. Nyolc óra előtt kicsivel ébred egy „helyi” aki elárulja, hogy nyolckor jön az ember, aki beindítja a vizet. És tényleg így is lesz. Punnyadás, aztán fél tíz körül lemegyünk a partra, NV elégé ég, de egy fél órát pancsolunk mindkét részen (a saját és a szomszéd parton is). Zuhanyozunk, pihi, NV írja a site-okat a naplóba, KV keresztrejtvény fejt, naplót ír, nassolunk, sok üdítőt iszunk. KV bealszik másfél órát, NV olvas. Jól esnek ezek a napok a bő kéthetes menet után.

4-kor bemegyünk stoppal a városba, bár most tíz percet is várnunk kellett mire felvettek. Egy kanadai nő egy kis Chevy-vel, mellette egy helyi pasi, de nem sokat törődnek velünk. Spanyolul mondják a magukét. Kiszállás előtt pár pillanattal megkérdik, honnan vagyunk, mire mondja, hogy a lánya egy magyar fiúval jár, Kókai Géza. :-) Kiszállunk, a HSBC-ben váltunk pénzt, ötig lehet és addig még van negyed óránk. 10,40-ért volt kiírva, mégis 10,50-ért váltanak nekünk… nem reklamálunk, kommentálunk, kezdjük megszokni a szabályok laza kezelését. :-)  Aztán sétálunk vissza a nagykereszteződéshez, és sok boltba bemegyünk, keresünk Mészi Barbarának kopál illatú füstölőt – és végre találunk is! Három darab tízes csomagot veszünk, úgy megörülünk neki. Veszünk inni, öngyújtót és NV-nak egy maya mundo-s nyakláncot. Visszastoppolunk, egy pár vesz fel minket, akik szállást keresnek. Ajánljuk a mienket, de ők valami sugallat alapján a szép strandos village felé veszik irányukat (Itt a part tényleg szebb, de a cabana-k nem annyira).

Lemegyünk a strandra, elég nagy hullámok vannak. KV-t kettő úgy el is kapja, hogy lenyomja a víz alá és a földet súrolva úszik ki. Kicsit nyel, kis ijedtség, de nincs baj. Úgy dönt, hogy hanyagolja most egy kicsit a vizet, aztán kicsit később NV is kijön. Letusolunk, vacsizunk. NV currys csirke rizzsel, KV tonhalsaláta majonézes pirítóssal. Margharitát iszunk, búcsúztatjuk az ittlétet. Mire visszamegyünk, már sötét van. Befújjuk magunkat szúnyog elleni spray-vel – hátha, a szúnyoghálót megpróbáljuk jobban magunkra zárni. A végére csak megtanuljuk, hogyan kell a Karib-tenger partján aludni.

A nap még az állatokról is szólt: reggel, amikor NV WC-n volt, kattogást hall maga mellett: egy másfél tenyérnyi rák kopog a kövön… Kikergeti, de aztán bejön még egy és pár órán belül láttunk még 4-5-öt elvonulni a fürdőben. Biztos valami hadjárat lehetett. :-) Láttunk a ház előtt, mellett, rajta gekkókat, iguánákat, és leguánokat is – legalább is mi annak tekintettük őket. Kép Nagyon sok remeterákot, albatroszt és persze szúnyogot, illetve mini hangyák ezreit.

Július 27-én indulunk visszafelé, utunk végéhez érkezett. Még vissza kell jussunk a repülőhöz Mexikóvárosba, de innen már nincs tovább.

Hétkor kelünk magunktól és a szúnyogcsípésektől. Lemegyünk a strandra miután NV ismét kikerget egy nagy rákot a fürdőből. Átmegyünk a tiszta homokos tengerpartra és ott fürdünk, KV csak mértékkel, valószínűleg még az előző napi élmény miatt. Mikor KV megy ki a partra, egy hullám leviszi a lábáról a tengeri szandált. NV úgyis ott akarta hagyni – mármint a szandált. Kicsit más az ereje a víznek, mint amihez egy tenger esetén szoktunk volt… NV még fürdik, KV napozik, aztán a parton csücsülünk, beszélgetünk. NV felhőt tüntet el, KV homokvárat épít. Mindketten kiállunk a partra és, mint Shirley McClaine és David a „Találd meg önmagad” című filmben kiáltjuk bele a tengerbe magunknak és a világnak: „Isten vagyok!”. Nem megy feltétlenül elsőre erővel, feszültség nélkül kiengedni a hangunkat, de végül nagy élmény, békés, szép, erőt adó, feltöltős pillanatokkal gazdagodunk

Kilenc körül felmegyünk a szobába, fürdünk, elkezdünk összepakolni. Elmegyünk reggelizni, mondván legyen bennünk valami meleg étel. Rántottát rendelünk, amiben több a gomba, sajt, hagyma és olaj, mint a tojás. Nem esik jól egyikünknek sem. A narancslé viszont igen, innánk és vennénk vizet is, de nincs. Reggeli után befejezzük a pakolást, kis kezdődő hányingerrel. Ja, reggeli közben KV-val himbálódzott a szék – miért most hat az ágy? Vagy a tenger hullámzása?

Kicsekkolunk, kifizetjük a kajákat, visszakérjük az útleveinket és leadjuk szobánk lakatját, kulccsal együtt. A helyszínről távozva látunk még a bevezető erdőben egy kis vadmalacot (?) – örülünk, hogy csak most. Készen állunk taxizni, de felvesz miket egy pick up, fiatal amerikai srác vezeti, texasi rendszámmal. Szól, hogy ha kérdezik, akkor barátok vagyunk, mivel itt nem szabad stoppolni. A hátsó platón ülünk – cool! :-) A nagykereszteződésnél azonban kitesz bennünket, mert rendőrök vannak. Fogunk egy taxit és 15 sol-ért kimegyünk az autóbusz állomásra. KV vesz jegyet, ami 132 helyett csak 96 peso. Kiderül, hogy nincs ALDO, csak Mayab időben, ezért olcsóbb. Kicsit feszülünk, hogy milyen busz lesz.

KV átmegy az út túloldalára venni inni, de elhúzza az időt. Vesz képeslapot is – válogat. NV megijed, hogy hol van KV, túl sok idő telt el és morcos, miért hagyta egyedül elmenni, mi lehet… Kiáll idegesen az útra, aztán végül KV is előkerül. Lehiggadunk valamennyire, de csak nem akar jönni a buszunk, pedig nagy a forgalom. Aztán felszállunk a buszra, amit mondanak, bár Playa de Carmen van ráírva. A helyünkön ül egy pár, NV megbeszéli velük sikeresen, hogy ha már egyszer hely-jegy van, legyenek szívesek… Egy kis megállónál felszáll az a francia pár, akikkel San Cristobal-nál találkoztunk, külön ülnek, majd a csaj mellett felszabadul egy hely, így NV szól a fiúnak, aki ugyan örül a hírnek, de nem fogja fel, hogy „ismerjük egymást”. KV-nak a gyomra rakoncátlankodik, így bealszik, addig sem kell figyelni rá. Playa de Carmen-nél mindenki leszáll, KV-t három pesoért beengedik egy mellékesre, mert erősen itt volt az ideje… Elindulunk, de öt perc múlva KV leállítja a buszt, újabb hasmenés. Egy út menti kisbolt befogadja. Majd NV is csatlakozik  a bolt szerető öléhez… Jó, hogy csak mi ülünk a buszban, így kevéssé ciki. Rá háromnegyed órára KV újra leállítja a buszt, ekkor már nemcsak ketten vagyunk – és egy benzinkútnál búcsút vesz egy újabb, egyben utolsó adagtól. Éljen a finom reggeli rántotta… Tanulságos, bár tudtuk, hosszabb út előtt csak kipróbált kaját a hasba!

Fáradtan, de megkönnyebbülve szállunk le a buszról Cancún-ban, ahol el is érjük a reptéri shuttle-t, így három órára ki is érünk, becsekkolunk és sikerül egy kettes ülést kapnunk. Nézünk duty free-t, majd az éttermeknél leülünk és várunk. NV eszik egy whopper con queso-t a Burger King-ben, KV naplót ír. NV kitalálja, hogy torpedózzunk: jól elszórakozunk egy tollal és csíkos lappal. 5:35-kor indulna a gépünk, de 6:05-t írnak ki, majd 6:42-t. Végül becsekkolunk és 6:20-kor indulunk el Mexikóvárosba. Már szemernyi meglepődöttség sincs bennünk. A lényeg, hogy megyünk.

A gépen sok-sok gyerek mellett próbálunk olvasni, KV nagyon éhes és bár ígértek snack-et, de nem mozdul semmi. Kibontjuk a tartalék rágcsis zacskót, majd rá negyed órára persze megjön a kaja is. Sajtos-sonkás kenyér, sajtos-sonkás tésztával. Hát tanulhatnának gasztronómiát. Ahogy megesszük, már jönne is vissza, olyan rosszul esik. Nyolc után valamivel leszáll a gép, sikeresen össze is szedjük a csomagjainkat és irány egy reptéri szálló. Amikor azonban kiderül, hogy a reptéren nincs ilyen lehetőség, a reptér körüliek pedig 1000 peso körül vannak KV elszomorodik. 500 peso a Merlowe (ahol megszálltunk az út elején) és 180-180 a reptéri fuvar oda-vissza, az több, mint amink van váltva és hát eléggé kiköltekeztünk már. Végül fogunk egy nem authorizado (nem hivatalos) taxit, aki száz pesoért bevisz minket a városba. Az elején eléggé tartunk tőle, mert beszél össze vissza, de aztán „megbarátkozunk”. Azt mondja a Merlowe drága, merthogy a történelmi negyedben van, így elvisz minket a Reforma-ba, ami nincs attól messze, de csak 37 USD és benne van a reggeli is. Fél tízre érünk oda, persze nem 37, hanem 43 USD a szoba, de maradunk végül. A szoba az eddigi legtágasabb, igaz, hangos, zajos és jó, hogy az út elején nem itt laktunk, de rendben van, még ha az éjjeli lámpa nem is működik és a távirányító le is van ragasztva az éjjeli szekrényre, és az sem működik. Miután lehiggadunk lemegyünk a helyi közértbe. Veszünk vizet az útra, NV-nak Nestea-t, KV-nak hideg, mézes zöldteát. A szobában kiengedünk, megisszuk aztán gyorsan alvás. KV bevesz még egy kis epecseppet a repülőn kapott kaja és a reggeli rántotta miatt.

Utunk utolsó napja július 28-a. Nyolckor kelünk, fürdünk, pakolunk. Lemegyünk reggelizni, ahol fejenként három toast kenyér, vaj, lekvár, méz és narancslé, illetve tea vár minket. Bár a kiszolgálás nem barátságos, és buffet-et ígértek, azért jól esik egy kis európai kaja.  El is gondolkodunk, hogy máshol ennyit mi mindent nem adtak. Befejezzük a pakolást, majd az utcán fogunk egy taxit aki 80 peso-ért kivisz minket a reptérre. Ettől és a tegnap esti taxistól is sok mindent megtudunk: 106 millióan élnek az országban, ebből 26 millió a fővárosban. Óriási a korrupció, főleg a politikai, de a maffia nem bántja a lakosokat, turistákat, csak a gazdagokra specializálódtak. A gazdag negyed délen van, ahol Frida házát is láttuk. Vonat csak teherszállításra van, mert a személyszállítást eltörölte valamelyik politikus, mert az ismerősének a közúti közlekedésben volt érdekeltsége… Választást hatévente tartanak, de csak rotálódnak ugyanazok az érdekkörök… (Ismerős? :-))

Kiérünk a reptérre, becsekkolunk, duty free-zünk egy kicsit. A helyi működés végső példájaként a (22-es kapunál lett volna hivatalosan a boarding, de persze átkalauzoltak minket a 24-esre, majd onnan a 25-ösre, és tizenegy óra helyett fél tizenkettő után kicsivel kezdődött a boarding, de végül tíz perc késéssel el is indultunk) beszállunk végül és Madridon keresztül érkezünk meg Bécsbe.

¡Adios Mejico!

 

Benyomásaink:

  • Sokkal drágább az ország, mint Peru
  • Jóval erőszakosabbak, tolakodóbbak
  • Yucatan-on barátságosabbak, mint Chiapas-ban, de talán csak azért mert itt több pénzt tudnak begyűjteni a turistáktól.
  • Nagyon nagy a különbség gazdag és szegény között – hasonlóan mint Peruban, de itt talán látványosabb, nagyobb réteg képviseli mindkét tábort.
  • Chiapas Guatemala-hoz tartozott sokáig, ami a mai napig érződik (szegénység, egyszerűbb életvitel)
  • Őrült nagy a kereskedelem aránya, talán a nagy munkanélküliség miatt ezzel próbálnak kiutat találni
  • Itt is „csak fehér emberek” voltunk – tuti, hogy ezerszer vágtak át minket
  • Sok holland és francia turistával találkoztunk
  • Mexikóvárosban a taxik különböznek, van városi (ez a zöld-fehér VW bogár), reptéri (piros-fehér) és buszpályaudvari (sárga-fehér). Emellett persze sok a nem hivatalos is, akik csak a reptér-belváros útvonalat ismerik, velük óvatosan érdemes csak közlekedni!
  • Nagy csalódás az ételek íze. Hiányoznak a fűszerek, az itthon ismert mexikói konyha nem volt megtalálható. Még a taco és tortilla is ízetlen volt.
  • Ettünk utcai árusnál, de utána mindig szükséges volt a tequilá-s fertőtlenítés. Így jól működött a dolog.
  • Rengeteg falra festett „tanítás”-t láttunk népnevelő célzattal, pl. „Adass be szabin-cseppet a gyerekednek!”, „Mindenkinek joga van a tanuláshoz” , stb..
  • Mexikóváros hatására bezárkóztunk, nem nyitottunk nagyon a helyiek felé. Csak a Lagos de Montebello felé menő collectivos hatására nyíltunk meg újra. Jó megoldás volt a perui indulás, hogy a fővárosból amint lehetett tovább mentünk és csak az út végén jártuk be, mert addigra „összeszoktunk” a helyi kultúrával, emberekkel.
  • Collectivos: minibusz, összeszedi az egy irányba menőket. Itt ez a tömegközlekedés a városon belül is, más nincs. Mivel utcanevek vannak csak ráírva, nem próbáltuk ki. A taxi van annyira olcsó, hogy megérje célirányosan azzal közlekedni.
 

A mappában található képek előnézete Mexikó - 2005

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.