Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mexikói naplónk I. rész

2008.03.03

Mexikói napló, 2005.

Július 8-án hajnali ¾ 6-kor érkeztünk meg Mexikóvárosba (Bécs-Madrid után), negyven perccel korábban az előre jelzett időpontnál. Bár a gépen a leghátsó sorban ültünk, a WC mellett, az utat mégis mindketten végigaludtuk. A migration-nél majd egy órát álltunk sorba mire átjutottunk. Perui tapasztalatainkból okulva, itt már a hivatalos taxi társasággal utaztunk be a városba, tizenöt USD-ért.

Útközben gyorsan megtanuljuk, hogy az Opel itt Chevy, az Algida pedig Holanda, és egyébként is, semmi sem az, ami... A városkép elég lepusztult, egy-két emeletes házakat látunk, igen rossz állapotban. Az utak váltakozóan három, négy, ötsávosak, de így is hatalmas dugók, szmog és a rendet fenntartani igyekvő rendőrök határozzák meg az összképet. Belegondolni is elég ijesztő, hogy ebben a városban körülbelül huszonöt millió ember lakik…

KV-nak a spanyol ekkor még elég nehezen ment, – de idővel aztán beindult, újra előjött a dolog. Mivel szállást nem foglaltunk itthonról, így a taxisra bíztuk magunkat. Egy középkategóriás, Képa régi városrészben lévő, normális, reggelis szállást keresünk. Az első, négycsillagos (na ne az európai csillagokban gondolkodjatok! :-))  szállodát nem fogadjuk el, mert 58$-os árát sokalljuk, így emberünk továbbvisz minket a Marlowe hotelbe. Ez „csak” 50$ és a bár a szobánk kis ablaka hátsó, mocskos részre néz, a kilencedik emeletről, a szoba maga nem rossz, sőt. A folyosóról már a Bellas Artes-t látjuk és a város egyik fő parkjára, az Alameda Central-t. Becuccolunk, másfél órát alszunk, pihizünk, fürdünk, majd dél körül indulunk csak el a városba.

A Zócalo, a főtér felé indulunk el, bár az erős cikkcakk elvét követjük, hogy egy kis képet kapjunk a környékről. Szépen süt a nap, de mindenhol felújítások, mocsok, utcai árusok. CD-k, DVD-k, kaja árusok, könyvesek, minden, de tényleg minden. A belvárosi rész – ahol lakunk és sétálunk - koloniál épületek soraiból áll, két-három emeletesek, nem igazán restaurálták még őket. Kaját és tequilát keresünk magunknak, és amint ez utóbbit megtalálunk, be is ülünk és köszöntjük magunkat Mexikóban. A tequila mellé NV narancslevet, KV limonádét iszik. Kivagyunk rendesen, tompa fejfájás, hihetetlen kómásság… KépMiközben iszogatunk, olvasgatjuk az útikönyvünket, és szembesülünk vele, hogy a város maga, egy 2000 méternél magasabb fennsíkon terül el. Így érthetővé válik a dolog…  Megyünk tovább a Zócalo felé. Odaérve az első monumentális helyi megnyilvánulás rögtön dupla adagban ér minket. A világ második legnagyobb épített terének közepén, egy kb. 150 nm-es zászló leng a szélben. Árusok, varázslók, sámánok, őslakosok mindenhol.

Veszünk magunknak grapefruit-os vizet, NV-nak durritos diabolo-t (ecetes, chilis, sós meg még ki tudja milyen ízesítésű chips), és nachos-t. Hogy fokozzuk a gasztronómiai élményt, veszünk előre pucolt, aprított és bezacskózott gyümölcsöket (görög-, sárgadinnye, ananász, kókusz, narancs) chilivel és lime-mal ízesítve, de bátorságunk odáig Képmár nem terjedt, hogy jó helyi szokásnak megfelelően még sót is kérjünk rá. A Zócalot magát árkádos épületek veszik körbe, a lehető legnagyobb felületet pedig árusok borítják portékáikkal. A tér körül egy kb. ötsávos út halad körbe, az egyik oldalán a város nagykatedrálisa.

Egy infó standnál megtudjuk, hogy a BKV-val ki lehet jutni Teotihuacan-ba. Nem is sétálunk többet, ez már sok(k). Megbénít minket a huszonötmilliós város nyomása, a méretek, a terek és a „diszkrét” megalománia.

Visszaindulunk a szállás felé, de útközben még beülünk egy önkiszolgáló gyorsétterembe, ahol NV burritost (sajtos, sonkás puha tortilla), KV taquitast (csirke kemény taco-ban, leszórva salátával, tejföllel, fehér sajttal) eszik. Kép Előételnek kapunk még egy tenyérnyi barna tortillan babpástétomot sajtreszelékkel. Rendelünk hozzá sört is, NV Corona-t (395 ml), KV Coronita-t (190 ml). Ez volt az első „rendes” kajánk és hát nem ájultunk el az ízektől, pedig nagyon számítottunk a mexikói konyhára… Meglátjuk, hátha javul majd a helyzet.

Beugrunk a szálloda utazási irodájába, ahol kicsit próbáljuk betájolni magunkat, hogy honnan hova, hogy lehet eljutni, mikor és mennyiért, de annyira abszurd dolgokat mond (rossz csatlakozás, drágán, hülye időpontokban), hogy inkább magára hagyjuk és felmegyünk a szobánkba. Lefekszünk, és alszunk vagy három órát. Hét körül futunk neki a városnak újra, hogy keresünk egy másik utazási irodát. Rendőröket kérdezünk meg, akik kedvesen el is kísérnek minket egyhez, de sajnos zárva van. Sétálunk egy nagyot a közpark körül, majd ismét a Zócalo felé indulunk új utcákon. Nagyon kevesen vannak, amiről később megtudjuk, hogy az esti séták nem feltétlenül ajánlottak a városban. Kilenc körül érünk vissza a szállásra, ahol naplót írunk, bejelentkezünk az otthoniaknak sms-ben, majd szundi.

Kép Másnap nyolckor kelünk. Eszünk a tegnapi péksüti maradékból egy kicsit, majd nekifutunk a reggeli kávé beszerzésének. Kapunk is a sarkon túl, ahol előző nap kajáltunk. Kisétálunk a főútra a troli megállóba, ami fejenként két dollárért kivisz minket az északi buszpályaudvarra, ahonnan Teotihuacan-ba indulnak a buszok. Negyed óra alatt ki is érünk a helyiekkel tömött járaton. Külön sávban közlekedik a troli és alagutakba is lemegy. A North Central buszpályaudvaron rövid keresgélés után megtaláljuk a nekünk való buszjárat kapuját. Huszonöt $ fejenként a buszjegy, és öt perc múlva indul is a busz. Nem turista járat, így a helyiekkel együtt megyünk. Elég koszos és szűk a busz, de töredéke annak az árnak, amiért utazási irodák vállalják ezt az utat. Észak felé megyünk ki a városból, keresztül az agglomeráción, ami elég lepusztult, de igen sok az építkezés. Háromnegyed órát utazunk, majd megérkezünk egy nagy, ámde igen üres parkolóba. A belépő harmincnyolc $.

Hatalmas területen fekszik előttünk a város. Kép A főút végén a Hold Piramisa, az út kétharmadánál a jobb oldalon a Naptemplom, amit KV messziről hegynek nézett. A Holtak útjának elején állunk, de most még átvágva rajta először a Citadellához megyünk, majd vissza a bejárathoz, mert NV már rohan is WC-re. KV vesz vizet, de sapkát még nem… Elindulunk végül a Halottak útján. Az út két oldalán oltárok, „víztározók”. Megérkezünk a Naptemplomhoz: 68 m magas piramis a közepén a falba épített meredek lépcsővel.  Kép Kis rápihenéssel nekivágunk az inkább magas, mint széles lépcsőknek. Szintenként haladunk felfelé, de a második után már egyre többet pihenünk. NV szokja a magasságot (küzdve a ismét felbukkanó tériszonnyal), és nekivág a harmadik emeletnek is :-) !!! Fent még megmászunk pár követ, hogy legfelülre feljussunk. Ott olvasunk róla, fotózunk, lihegünk. A kilátás gyönyörű. Innen a Hold Piramisa is elképesztő Kép látványt nyújt. Elindulunk lefelé, ami ha lehet, még rosszabb, mint felfelé volt. Lent rengeteg mindent árusítanak, bár a legtöbbjüknek se ízlésessége, se értéke nincsen. Itt kapható azonban rengeteg obszidiánból készült kis szobor is, amik a régi isteneket ábrázolják, és erősen kilógnak a sorból, a többi bóvli közül. Ismét megpihenünk a Naptemplom lábánál, Képbámuljuk a tájat, az építészetet. Továbbindulunk a Halottak útján. A város virágkora idején a Halottak útjának két oldalát a Nappiramisig az egyszeri emberek lakták, onnantól a Hold piramisáig a papok lakrészei voltak. A Holdpiramis a Halottak útjának végén, mintegy lezárásként épült. 42 m magas, de mivel az út idáig emelkedik, így a teteje pont egy magasságban van a Nappiramis tetejével. KépEz is három osztatú, de itt az első szint az ami igazán meredek, onnan már egész barátságos a menet.  Na ez a látvány viszont üti az előzőt. Előttünk végig a Halottak útja, balra „mellékesen” meghúzódik a Naptemplom. A Holdtemplom mellett még látogathatóak egykori papi lakrészek, falaikon piros és kék festékmaradványokkal, faragásokkal. Mikor visszaindulunk a 2,3 km-es úton már érezzük, hogy kegyetlenül leégtünk. A kijáratnál még pihegünk, iszunk egyet. Délután két óra van, a „legjobb” időpont erre a programra… Állunk és várunk a buszra… Nem fázunk. :-)

Már a buszpályaudvaron a turista info-nál érdeklődünk, repülő és busz lehetőségekről Oaxaca-ba, Villahermosa-ba és Tikal-ba, hátha megspórolhatunk egy infogyűjtés céljából történő kiutazást a buszpályaudvarra. A pasi leginkább annak örül, hogy Pestről és Budáról vagyunk, mivel tavaly épp arra járt ő is…Infót viszont képtelen adni, egyfolytában azt hajtogatja, hogy „Chiapas”. KV felhúzza magát, végül a busztársaságokhoz megyünk, ahol kiderítjük, hogy van esti busz Oaxaca-ba és Villahermosaba is, Oaxaca-ból viszont Villahermosaba 20 órás lenne az út, így úgy döntünk, Oaxaca ezúttal kimarad.

A szálláson fürdünk, kezdünk ráébredni, hogy őrülten leégtünk – bekenjük magunkat. Kis pihenés, majd fél hat körül elmegyünk a Mexicana légitársasághoz, repülő után érdeklődni Tikal-ba, de nem adnak érdemleges információt. Szerintük csak Cancún-ból lehet menni és úgyis nagyon drága.

Elindulunk a Zócalo felé, hogy vacsorázzunk. Sokadikra találunk egy helyet egy sétálóutcában. Kép Tequilázunk egyet, NV fajitast eszik, KV pollo mexicana-t. Serpenyőben hozzák ki mindkettőt. Mindkét adag óriási és finom is, egészen addig élvezzük, míg KV rá nem harap egy zöld csili-re. Alig kap levegőt és végül úgy döntünk elcseréljük kajáinkat. Iszunk még pár Coronat is amitől egy kicsit becsípünk. Valószínűleg a délelőtti enyhe vízhiány, a leégés, a napközbeni minimális kaja, mind segítségünkre voltak ennek elérésében. Hazaröhögjük magunkat és gyorsan bealszunk.

Júl. 10-én magunktól kelünk már hét körül, így összepakolunk, kicsekkolunk, de a csomagokat otthagyjuk a szálláson. Átmegyünk a Fiesta Inn aljában lévő utazási irodába (agentura de viaje), ahol hosszas beszélgetés után kiderül, hogy nem működik az Internet, így nem tudunk meg semmit. Végül buszjegyet tudnak foglalni Villahermosa-ba. Mivel 50$ lenne, elindulunk az állomásra. KV újra felhúzza magát, de séta közben NV megnyugtatja, hogy nincs baj, csak tanulunk napról napra élni. Nagyon másképp alakulnak a dolgok, mint terveztük, szerettük volna. Teljesen eltér az eddigi utazásaink gördülékeny könnyed folyamától. Minden kicsit döcög, akad, a program átalakul, nem ott és nem úgy történnek a dolgok, mint azt a legideálisabb esetben kezelnénk. Nem ehhez vagyunk szokva. Végül a pályaudvaron megvesszük a „lujo” jegyet Villahermosaba, este 22.15-ös indulással.

Kép Innen 60 pesoért elvitetjük magunkat a Museo Archeologicó-ba és úgy érezzük végre helyén vannak a dolgok. Megérkezünk és meglátjuk a sort… Megtudjuk, hogy kb. hat-hét óra bejutni… Előre megyünk a sor mellett, hogy lássuk mégis hogy van ez. Ott derül ki, hogy a helyiek egy egyiptomi kiállításra várnak. Mi besétálunk mellettük az állandó kiállításra, és még azt is megtudjuk a biztonsági őrtől, hogy ingyen mehetünk be, mivel a kasszás épp nincs a helyén.

Elkezdjük nézegetni a töménytelen indián emléket; térképek, eszközök, leírások, nyelvek, edények, ruhák, ékszerek. KV fél óra után besokall. Átláthatatlan és nagyon sok info így egyben, ráadásul mivel még nem jártunk sehol az országban, nem is tudjuk mihez kötni a dolgokat. Ha valaki kíváncsi a múzeumra, javalljuk körutazása végén jöjjön. Úgy viszont tényleg érdemes. Külön meglátogathatóak az ország egyes tájegységei, a különböző kultúrák.

Kiülünk az udvarra, ahol KV újra kifakad, NV újra lenyugtatja. Beszélgetés a hogyanról, miértről, illetve a hogyan és miért nem-ről. Negyed óra múlva visszatérünk a majákhoz, KV lazábban olvasgat, nézelődik. Építményeket, filmeket nézünk meg, meglátogatjuk Pacal Palenque-ből idehozott szarkofágját is az alagsorban. Megnézzük még a mexica és toltec részt, vmint a Teotihuacant bemutató egységet. A körülbelül hat méter átmérőjű Mexicana napkő (maja naptár) az utolsó amire még marad kapacitásunk, utána kimegyünk a múzeumból.  Veszünk vizet és gyümölcsöt, chili, só és lime nélkül. Leülünk a sor mellett és kellemesen falatozunk.

Kis pihi után, újult erővel ismét fogunk egy taxit, ami hatvan pesoért elvisz minket Frida Kahlo hKépázához. Vagy legalábbis arrafelé, mert emberünk nem tudja hol is van pontosan, így egy kis kérdezősködés, keresgélés után érkezünk meg végül. Olyan mintha egy új világba értünk volna. Előkerülnek a fehér emberek és minden tisztább, nyugodtabb. Hangulatos kis kertvárosi rész. De szigor azért itt is van. Nem vihetünk magunkkal semmit. Se enni, se inni, se kamera, se fényképező. Kesze-kusza ház sok kis helységgel, egy piramis-féleséggel a kertben. A falon felirat hirdeti: Itt lakott Frida és Diego. A házban Frida festményei a falakon, majd az egyik szobában a filmből is ismert ágy is kiállításra került tükörrel a tetején. A kertben kis büfé, ahol NV vmi húsos péksütit eszik, Sprite-ot iszik, KV kávét iszik. KV nagyon megszerette a helyet. Itt már hozzáférünk a dolgainkhoz, így videózunk és fotózunk – már amit innen látni. Kép

Átsétálunk a pár utcára lévő Trockij-házhoz, ahol száműzetésben élte le utolsó éveit, feleségével és fiával. A kertben mauzóleum,  majd belépve az egykori lakrészbe betekintést nyerhetünk abba a hangulatba, ami itt körülvette őket. Külön helység az őröknek, vasajtók, kis lezárt szobarészek, iroda, étkező, fürdő, dolgozó, konyha. Félhomály és a rettegés atmoszférája. Itt is lelték végül halálukat egy – az egyik őr árulásának köszönhető – rajtaütés során.

Innen már elvisz a taxis órával is, így 40 pesoért bemegyünk a Zócalora. Itt ezúttal Kép szelleműzés, indián árusok, verekedés fogad minket. A szürke hétköznapok. :-) Megnézzük a nagytemplomot, majd mikor kiérünk, a téren épp egy indián csoport törzsi táncot jár, majd a tér oldalán a templom mellett egy másik csoport szintén.

Ekkorra már elég rosszul esik a nap, így elindulunk vacsora helyet keresni. Oda ülünk be, ahol első nap ittunk. Taco con pollo NV-nak, enchiladas KV-nak. KépCserélünk, majd visszacserélünk. Sajnos túl sok íze nem volt egyiknek sem. Tequila kétszer, sör, limonádé egyszer-egyszer. NV rém álmos, de a tequila legalább finom volt. Kaja után visszasétálunk a szállásra a cuccokért, ahol KV még kicsit írja a naplót. Kilencre jön értünk egy taxi, aki százért vinne el minket, de köszönjük nem kérünk belőle, mivel már valamelyest megismerkedtünk az árakkal. A főúton fogunk egy másikat, aki órával visz el minket, így az út mindösszesen huszonöt sol a buszpályaudvarhoz. Tíz előtt valamivel adhatjuk fel a táskáinkat és indulhatunk el befelé. Detektoros kapu, motozás, kistáska csekkolás, felszállás, a busz nem „lujo”, de ok. Indulás előtt egy biztonsági filmet vetítenek, mint a repülőkön, majd vígjáték és alvás. Az út ok, bár elég hideg van. KV szerencsére hozott pulóvert, plusz NV cipőjét is lenyúlja. Reggel kilencre érkezünk meg Villahermosa-ba.

Leszállunk a buszról, megüt minket a párás forróság. Összeszedjük a cuccunkat és kimegyünk az állomás elé egy Taquillera (pénztár)-hoz, ahol veszünk utunk második felére Palenque-be jegyet (80$ fejenként), illetve érdeklődünk a Meridába induló buszokról is. Majd szólnak, hogy van kb. fél óránk az indulásig, de addig már nem hagyhatjuk el a várót. Innen már csak két óra és megérkezünk Palenque-be.

Fáradtan, koszosan szállunk le 11-én tizenegy óra körül, KV vásárol vágott gyümölcsöt immár chili nélkül. Megesszük, majd fogunk egy taxit, hogy vigyen be a városba egy szálláshoz. A pasi 15 pesót kér, amiről gondoljuk, hogy sok, de nem enged belőle sem ő, sem körülötte parkoló taxis. A Zócalo mellett két szállást mutat emberünk, amik közül a kevésbé lepukkant mellett döntünk. Van liftje, így a harmadik emelet sem gond. Az erkély a főutcára és a hegyekre néz. KV lealkudja a 468/éjt 400-ra mondván, hogy több éjszakát (3-4) maradunk ott. Beköltözünk. NV bekapcsolja a légkondit és a ventillátort is. Iszonyatos a meleg. Nagy fürdés, pihi, majd irány egy utazási iroda, ahol érdeklődünk a helyi romok, Tikal, illetve Agua Azul felől.

Mondanak mindenfélét, meghallgatjuk, de még nem döntünk. A Zócalon egy nagyon jó „kispiszkos” taco bár találunk, ahova még sokszor visszatérünk majd. Utunk során talán itt ettük a legjobbakat. NV taco-kat, KV quesadillat eszik (sajtos tortilla).

Visszatérünk a szállásra, ahol az első emeleti „bárban” egy-egy tequilával leöblítjük az ebédet. Szobában pihi, NV játszik KV telefonjával, KV bealszik, NV olvas. Az egyik utazási irodába négy és öt közöttre vártak vissza minket, így fél öt körülre oda is megyünk, de nincs ott senki. Így továbbsétálunk, veszünk gyümölcsöket (dinnye, mangó), nasit, (korpovit-féle), üdítőt. Szállás felé sétálva bemegyünk egy újabb utazási irodába, ahol végül megkötjük a deal-t: másnap megnézzük a Palenque-i romokat, a Misol-ha és az Agua Azul vízesést. Ez utóbbit ingyen adják, mivel lekötünk egy négynapos túrát is. (első nap Bonampak és Yaxchilian, második nap utazás Guatemalába, Floresbe, harmadik nap Tikal romváros meglátogatása, majd negyedik nap visszatérés Palenque-re. Mindez 214 USD fejenként. Egyet fizetünk ki, majd csak induláskor a másikat. Izgatottan nézünk elébe, sokat olvasva, beszélgetve készülünk rá. Este sárgadinnye, naplóírás és korai alvás.

Kép Július 12-e a Palenque-i romváros megtekintésének napja. Hajnalban Gáspár Zoli telefonjára ébredünk, így elég korán összepakolunk a napra, és nyolcra már lent is vagyunk a portán. Egy collectivos (14 fős kisbusz) vesz fel minket. Mi vagyunk az elsők a buszon. További nyolc embert veszünk csak fel, így kényelmesen jutunk el a Ruinas-hoz.

Megérkezve a területre az első lehetőségnél felmászunk egy kis épületre, melyről kiderül, hogy a Kép Koponya templom nevet viseli. Innen nagyon jó kilátás nyílik a Palacio-ra, ami kb. harminc méter magas, alapterülete kb. 200*150 méter. Elindulunk felé, de közben megnézzük a szomszéd épületben Pacal sírjának a helyét is (innen vitték el a szarkofágot a fővárosi Archeológiai Múzeumba). Kis U alakú „szaunás” folyosó fogad minket és innen nyílik három kamra, melyből a középső volt Pacal-é.

Kép Átmegyünk a Palacio-ba, ami tele van folyosókkal, udvarokkal, az oszlopokon még látszanak a faragások. Itt található a maja kultúra idejében épített egyetlen négyszög alapú torony, ahonnan állítólag többek között a Pacal tumba-jára eső napfényt tanulmányozták, különös tekintettel a napéj-egyenlőség időpontjára. Lemegyünk egy föld alatti folyosóra is (korom sötét), ami kivezet az épület oldalán, alul.

Kép Innen felmászva a hegyre, megérkezünk a Cruz del Sol épület-együtteshez. Utunk egyre inkább bevezet a területet körülölelő dzsungelbe, de itt még csak a szélén járunk, de banánfa már itt is nő. :-)

Felmászunk a Naptemplomra és a Kereszt templomára is. Itt oldalt leültünk, mert  gyönyörű kilátás nyílik a Palacio-ra illetve a mögötte elterülő végeláthatatlan dzsungelre. Innen tovább és beljebb indultunk dél felé a dzsungelbe, ahol megnéztünk egy katonai célokat szolgáló épületet is, ahol találkoztunk az első eredeti és Képlátványos korabeli festményekkel is. Ez az első igazi dzsungel élményünk, töménytelen szúnyoggal, párával, hőséggel. Elindulunk lefelé, elmegyünk a Kereszt temploma mellett, megnézzük az északi Plaza igen romos épületeit is és letérünk a főútról, tovább észak felé. Így ugyan kihagyjuk a lakónegyedet, de az 1-es és 2-es romot viszont érintjük, és ami a fő, elszakadtunk a tömegtől. Kis vízesés mellett haladunk el, ahol két emberke söprögeti a falevelet. Magunk vagyunk és egy nagyon finom, békés hangulat. Szép lassan így is elérjük a főutat.

Kép Bemegyünk a helyi Museo-ba, ahol leginkább a nagy ventilátor köti le NV-ot némi felfrissülésben bízva, de azért megnézzük, hogy hogyan éltek a palenqueiek, Pacal és más uralkodók egy rövid kiállítás keretében. Átmegyünk a Cafeteriaba, ahol kicsit pihenünk, majd felvesz minket a sofőr a collectivos-szal. Eleve három emberrel többel indulunk, de még meg is állunk egy másik parkolóban, ahol felveszünk még utasokat, így összesen tizenheten utazunk – a tizennégy fős buszban.

Kép A következő állomás Misol-ha, egy vízesés, amit rövid séta után érünk el, és az ott töltött fél óra alatt ronggyá ázunk, mivel besétálunk a vízesés mögé is. Nagyon szép a hely, ha nem lennénk ennyien, már-már a romantika járná át a helyet.

Tovább megyünk az Agua Azul-hoz, ami kb. egy órányira van innen. Elég nagy a csalódás, mivel az esős évszakban vagyunk sok mindent el lehet mondani a vízesésről, csak azt nem, hogy Azul. Leginkább sáros, barna és mivel nagy hozama még nincs a víznek, így a látvány sem annyira lenyűgöző. Így utólag visszagondolva olyan, mint Horvátországban Krka csak kisebbek a vízesések. Ami tovább rontotta a várt képhez Képképesti csalódott hangulatot, hogy a hely tele volt árusokkal – kajás, innivalót árulók, ajándéktárgyat kínálók – szóval elég messze vagyunk a várt természet-közeli élménytől. Később kiderül, hogy a helyiek járnak ide úszni a környékről, ez inkább az ő helyük, csak bekínálják a turistáknak is. Sétáltunk egy nagyot aztán NV enchiladat evett és Fanta manzanita (alma) ivott, közösen cukorbambuszt rágcsáltunk, banán chips-et, kókusztejet, ananászt, mangót és guaja-t (mini citrom kívülről, belülről licsi, kevesebb a húsa és savanykásabb).

Este hat után értünk vissza a városba, ahol betérve az irodába befizettük a másik 214$-t másnapra, vettünk magunknak nasit, innivalót majd a szálláson lepakoltunk. Vacsora gyanánt ismét felkerestük a főtér másik oldalán lévő és már oly jól bevált tacost. A szálláson még megittuk a napi adag tequila-nkat, ettünk az íze kedvéért egy sopa maya-t, ami tojáslevesnek tűnt, bár pirosabb és beleszórva nachos darabokat és sajtot találtunk. Nem egy nagy durranás, de ezt is kipróbáltuk. Előételként kaptunk még kenyeret is, piros, de borsos salsa-val. Ez jóval finomabb volt. Visszatérve a szobánkba összepakoltunk, olvastunk és elkezdtük visszanézni a képeket, törölni a nem jól sikerülteket. A végén azonban nem tudtuk becsukni a gépet. Vagy egy órát szerelgettük, de semmi. Végül feladtuk. Képet azért lehet vele csinálni, fókuszálni is tud, csak szegény mechanikája fáradt el.(mint később kiderült és talán látjátok is, a képek közel sem lettek élesek...)

Másnap reggel ötkor kelünk, hatra már jött értünk a collectivos. Elég fiatal csapat ült benne; egy osztrák pár, egy srác az Államokból, egy Hollandiából és három belga. Nekivágtunk az útnak, de kb. egy óra múlva már meg is álltunk reggelizni – buffet: rántotta, rizs, fijolis (babkása), gyümölcs, kávé, tea. Vagy háromnegyed órát töltöttünk itt el, majd indulás után kb. fél órával felvettünk egy idősebb amerikai házaspárt, ami csak azért volt fura, mivel a semmi közepén álltunk meg és nem értettük, hogy honnan kerültek oda. Azt mondták ennél a megállónál volt a szállásuk az erdőben és ekkor már gyanús volt, hogy ránk is ez, vagy legalábbis hasonló vár valószínűleg. KV ezért rákérdezett náluk, hogy milyen volt a hely. Elmondásuk szerint rendben van, csak rengeteg a szúnyog és nagyon hideg az éjszaka. KépÚjabb egy órát „suhantunk” buszunkkal, mikor is elértük a frontera corozal-t, azaz az Usumacinta folyót.  Ez a határ Mexikó és Guatemala között. Holland útitársunk és a három amerikai itt elhagytak minket. Ők ekkor már dél felé mentek a folyón, át Guatemala-ba. Mi is elfoglaltuk motorcsónakunkat, de mi észak felé vettük az irányt. Egy órán keresztül haladtunk felfelé a folyón. Mindkét parton sűrűn benőtt dzsungelnövényzet kísért minket.

Tizenegy órakor érkeztünk meg és egyig kaptunk időt Yaxchilian bejárására. A bejáratnál rögtön akadályba ütköztünk, mert ki akarták velünk fizettetni a belépőt (38 sol), amit mi már egyszer leszurkoltunk az irodának – csakúgy, mint a többiek. Elég feszkós hangulat alakult ki, de maroknyi csapatunk nációi összefogtak, és nem engedtek a kihívásnak. Megadtuk irodáink számát, hívogassa végig őket és szedje be tőlük a pénzeket. Na ez már sok lett volna emberünknek, így legyintett és beengedett minket.

Először egy kis térre érkeztünk meg, amit minden oldalról fal vett körül. Kicsit megtorpant a csapat, hogy akkor most mi is legyen. Egyetlen út állt előttünk, egy ajtó nyílt az egyik falon ott kellett bemennünk. Fogalmunk se volt mi vár ránk, fényt nem láttunk bent. A velünk tartó osztrák srác azonban ekkor előrántotta a zseblámpáját Kép és bevilágított. Annyival tudtunk meg többet, hogy a plafon tele van denevérekkel, de hogy merre kell menni még mindig nem láttuk. Elindultunk hát befelé. Mivel kanyargós az út elég gyorsan egyetlen segítségünk az előttünk haladók hangja maradt. Olyan, mint egy labirintus. Szerencsére elég gyorsan kiértünk a túloldalon a város főterére. Hatalmas terület, eléggé le- és beomlott épületekkel, pár lakóházzal oldalt. Mindenhol pillangók és szúnyogok hada, illetve pár stele kísérte utunkat. A tér túlsó végén egy „szinttel” feljebb Papagáj- és Jaguár uralkodók házait találjuk. Erről a részről indult egy kb. negyven méteres lépcső felfelé, ahol egy látványos díszítésű templom várt ránk egy fejetlen szoborral és faragásokkal. Mivel a ’98-as Lonely Planet-tel vágtunk neki az útnak, azt olvastuk, hogy a hegytetőn lévő 39-es és 41-es épülettől nagyon szép a kilátás Guatemala felé. Elindultunk hát felfelé. Útközben először láttunk majmokat a fán Kép – végre nem csak halljuk őket. Negyed órát másztunk felfelé a hegyre, miközben minimum negyvenöt fok volt, és alsó hangon kilencvenöt fokos a páratartalom. Megérkeztünk a 41-es épülethez… Épp hét év telt el mióta kiadták az útikönyvet, és mint kiderült ez elég is volt arra, hogy a hegyen lévő fák épp eltakarjanak mindenfajta kilátást innen… Hát így jártunk… Elkezdtünk ereszkedni lefelé, de nem a főtér felé, hanem úgy, hogy még érintsük a Pequena Acropolist is. Ez egy kb. 30 kisebb épületből álló együttes, saját Plaza-t közrefogva. Innen tovább ereszkedtünk lefelé, és kb. egyre épp visszaértünk a bejárathoz, ahol lassan újra összeállt a csapat. Mire idejutottunk, mindketten szó szerint tocsogtunk a saját levünkben; NV deréktól felfelé, KV főleg deréktól lefelé. Egyórás hajóút vissza, ahol mindenki a száradásra koncentrált, pihegett, bambult. Kb. kettőkor kötöttünk ki újra. Beültünk a collectivos-ba, de kb. csak két percet mentünk, majd megálltunk ebédelni. A társaság itt már együtt ült le, dumáltunk hogy ki merre járt, ki merre fog még járni, jó lett a hangulat.  A menü zöldségleves és „paprikás csirke” rizzsel és gyümölcs. Kínálnak kólát is, de mindenki inkább vizet kért, hogy pótolja, amit elvesztett a site-on.

Visszaszállva a kocsiba, kb. fél óra út után érkeztünk meg Bonampak-hoz, pontosabban a Lacandon területre, ahol mindenkinek fizetnie kellett helyi belépési adóként tíz pesót (nekünk nem, mert ez is inclusive volt a tour árába). A Lacandon-ok átültettek minket egy Barkasba, amit már nem is tudtuk mi tart össze, szinte csak a fémváz maradt meg belőle. Röhögtünk és döcögtünk vagy tíz percet, míg végül tényleg elértük az Archeological site-ot.

Kép A bejárattól még kb. nyolc-tíz perc séta várt ránk, míg végül beértünk a város főterére. Minden irányból körbe volt építve, de jó állapotban csak az egyik oldal maradt meg. Ez azonban vagy negyven-ötven méter magas, és kb. százhúsz méter széles. Az egész épület kivételesen nem szimmetrikus, sőt, még a lépcső sem középen megy fel. Kilóg az eddig látott romvárosok sorából az biztos. A város katonai és közhivatali célokat szolgált, de persze a főépület tetején kis templomok azért vannak. Kép A site fő értéke az épület első szintjének jobb oldali házában van. Három kis szoba, ahol korabeli, nagyon jó állapotban megmaradt festményeket lehet megnézni. Mindhárom szoba az uralkodó és az istenek egy-egy sztoriját mutatja be (Nat Geo szponzorálta projekt és restauráció).

Innen továbbmásztunk az épület tetejére, keskeny, de átlagos magasságú lépcsőkön. Itt még pihentünk kicsit, és körülnéztünk. Iszonyú magasan voltunk, ráláttunk innen magunk előtt a dzsungel tetejére. Hamar indulnunk kellett vissza, lejáróban volt a rendelkezésre álló egy óránk. KV még elmenne WC-re, de az egyik WC-n egy csirke ül helyette, így lemondott róla. Kizötyögtünk a buszunkhoz, ahol mint kiderült, gyorsan kell búcsúznunk társainktól.

Minket a helyiek vittek el a szállásunkra. Kiderült, hogy a belgák is velünk tartanak, ők is itt alszanak. Utaztunk kb. negyed órát lacandon barátunkkal, és mint kiderült, pontosan ugyanott végezzük, ahol reggel felvettük az idősebb USA-i párt. Elsőre pánik, másodikra kiderült, hogy nekünk lesz bungalónk, azaz vannak falai az épületnek nem csak teteje, mint a többiek szállásánál. Megnéztük a szobánkat, majd ismét pánik: csak szemből volt szép a dolog. Az oldala fadeszkákból áll, a teteje bambuszra erősített szúnyogháló. Felette sok-sok pálmalevél. Ebből készül itt a legtöbb tető. Volt egy ventillátorunk és két ágyunk, illetve saját zuhany és WC képződményünk – csak mert azért ezekkel a nevekkel mégsem illethetőek. KV eléggé kétségbe esett, NV nem annyira, örültünk, hogy hoztunk legalább papucsot a fürdőhöz. Aztán rájövünk, hogy törülközőt elfelejtettünk hozni. NV véletlenül még a ventillátort is eltöri, így bár működik, de már nem állítható a magassága. Átöltöztünk fürdőruhába és elmentünk az ötven méterre lévő folyóhoz. Elég hideg, de helyes volt. Láttunk vízipókot, egy-két apró vízesést is. NV teljesen bemártózott, KV csak lemosta magát. Örültünk, hogy ilyet is csinálhattunk.

Ja, még a folyóban fürdés előtt KV rájön, hogy a kocsiban hagyta a pulcsiját és a kajáinkat. Elmondta a helyi pasasnak, és kérte, hogy hadd telefonáljon az utazási irodába, hogy tegyék el, míg vissza nem megyünk Palenque-be. A pasi először felajánlotta, hogy 20 peso-ért elviszi egy telefonfülkéhez, merthogy térerő az nincsen, majd inkább úgy döntött elmondja, hogy merre találjuk a telefont. Elindultunk abba az irányba, amit mondott a háziúr, majd útközben megkérdeztünk még valakit, aki a másik irányba mutatta a telefont. Hát elindultunk visszafelé. Mentünk kb. 50 métert, mikor vendéglátónk utánunk rohant, hogy most jött egy collectivos Palenque-ből, és küldjön KV azzal egy üzenetet az utazási irodába. Így hát 3-4 év után KV újra spanyol mondatokat vetett papírra, ami elég fura élmény volt. Odaadtuk a collectivos sofőrjének, és bíztunk, hogy másnap megkapjuk a csomagokat.

Szóval a folyó után lefürödtünk (a tusfürdő jóval melegebb volt, mint a víz), és törülköző híján a napon vártuk a száradást. Kiültünk a bungaló elé és írtuk a naplót. Mellettünk a teraszon egy helyi pár lakott sátorban, és épp nekiálltak vacsorát főzni. A belga lány, akivel utaztunk épp indult a közös fürdőbe, mikor KV szólt, hogy használja nyugodtan a mienket – örömmel elfogadta. A fiúknak is felajánlottuk, de ők maradtak a közösnél. Fél nyolc körül az egyik belga srác átjött, hogy nem sörözünk-e velük. Igent mondtunk és átmentünk hozzájuk. Dumáltunk, majd nyolc körül átültünk a szúnyoghálós „terembe” egy hosszú asztalhoz, ahol fejenként négy quesadillas-t kaptunk, kis sült krumplival, és három szelet uborkával. Tovább söröztünk, röhögtünk, dumáltunk, sőt a nevüket is megtudtuk: Leticia (turizmust tanul), Nicolas (hangtechnikus) és Valentin (egy művelődési házban a fényért, hangért és díszletért felel).  tizenegykor elbúcsúztunk és minimális világítás mellet, hogy a szúnyogok be ne találjanak, lefeküdtünk. Hajnalban KV sokat volt fent a vihar miatt. Izgult, hogy ne essen be az eső a nádtetőn – nem esett be.

Július 14-én indultunk végül el Flores-be. Fél nyolckor kelünk, nyolcra összepakolunk és átmegyünk a „nagyterembe” reggelizni. Három másik fiatal van ott, franciául és spanyolul beszélnek. Reggeli: koffeinmentes nescafe, rántotta, ízetlen tortilla, pirítós és lekvár, majd ananász és sárgadinnye. Eszünk, fél kilenc körül belgák is megjelennek. Dumálgatunk azzal a tudattal, hogy ők kilenckor mennek, egy három órás kirándulásra, minket meg fél tizkor vesznek majd fel. Ehelyett kilenc előtt öt perccel értünk jön meg a collectivos, az utazási irodás pasival és odaadja a pulcsit és a zacsit! Yippie, az üzenet megérkezett. Elbúcsúzunk a belgáktól, beülünk a collectivos-ba, és elindulunk.

A mellettünk lévő szállásról még két csajt felveszünk, így 12-14-en ülünk a kisbuszban. Kb. egy óra alatt odaérünk a folyóhoz, ahol az utazási irodás pasi eligazít Kép minket, az útlevelet lepecsételtetjük. Ezután beülünk a csónakba. Előtte váltunk ötven USD-t guatemalai quetzal-ra, 7-tel váltják, ami, mint kiderül, nem annyira jó, mert Guatemalában 7,2 és 7,8 közötti az árfolyam, dehát a határ az határ, a muszáj meg nagy úr. Kb. negyvenöt perc alatt érjük el a túlpartot déli irányban, ahol a határ másik oldala van. A csónakban ülnek még fiatalok: svájciak, németek, franciák. Ahogy kiszállunk, helyi kisfiúk rácuppannak a táskákra, hogy felvigyék őket a buszhoz - csak a franciák mondanak igent. A folyónál asszonyok mosnak, a gyerekek pedig a fejükön a lavórral viszik fel a kimosott ruhát. Egy lerobbant busz vár ránk, amire felülünk, kb. húszan. Az „idegenvezető” bemutatkozik, Edi, és elmondja a tudnivalókat: három és fél óra lesz az út Flores-be, ebből csak egy óra a betonozott út. Ő a San Juan Travel-től van (mint errefelé mindenki :-)), és öt USD az immigration fee. Kb. öt-tíz perc múlva kiszállunk az immigration-nél, egy „ház” előtte sült krumplit sütnek, gyerekek fociznak (egy csaj szoknyában és kb tíz-tizenöt centis sarkú csizmában). A vámosok megörülnek nekünk, hogy magyarok vagyunk, meg is nézik, hogy az hol van, majd konstatálják, hogy nekünk nem kell külön vízum. Negyed óra múlva újra elindulunk, és valóban két és fél óra zötyögős, poros út várt ránk. Próbálunk útikönyvet olvasni, de annyira szar az út, hogy feladjuk. Szegénység mindenhol, sovány tehenek, lovak, tyúkok és kutyák az úton. Néha felveszünk egy-egy helyit is.

Végül beérünk a városba, ahol ismét (két útközbeni rövid pihenő után) megállunk egy banknál, hogy tudjanak felvenni pénzt a többiek. Míg bankoznak, ami kb. fél óra, leszakad az ég, és egy tízperces óriási zuhénak vagyunk tanúi. Talán kicsit még durvább, mint a monszuneső… A városba érés fél órájában Edi elmondja, hogy az ő utazási irodájukkal mikor hova mennyiért lehet utazni. A bank után a busz meg is áll az ő utazási irodájuknál, és beterelnek mindenkit, hogy ott vegyék meg a jegyet. Bár gusztustalan/ügyes húzásnak tartjuk, nem zavar minket, mert a mi package-ünk, amit Palenque-ben vettünk, úgyis hozzájuk szól. Mint később kiderül nem is igen lehet mással utazni a környéken, mint a Juan Travel-lel. Nagyon keményen uralják az egész környék idegenforgalmát. Hajó, busz, bicikli, belépők, stb… Minden az ő kezükben van.

Beérünk végül Flores-be, ami Santa Elena város szigete, nagyon helyes kis falu, nincs rajta semmi, csak szállodák, éttermek, szuvenír árusok. Minket tesznek ki először, az Itza 1. nevű szállóban (oda szól a voucher-ünk). Be se kell csekkolni, megkapjuk a szobakulcsot és juhéj, megérkeztünk kb. fél 4-re. A szállás OK, két dupla ágy plusz légkondi, plusz ventilátor. De jó helyen van a szállás. Letusolunk, kis pihi, majd 5 körül elmegyünk vacsorahelyet nézni. KV lát az útikönyvben egy jónak ígérkező helyet (La mesa de los maya) és bele is futunk, így beülünk. Úgy döntünk, hogy helyi kaját eszünk. A pincér csaj (akivel KV még spanyolul csak küzdelmesen érteti meg magát) mutat egy kajára, ami egy kétfős hústál. Ezt rendeljük, illetve italt: tamarind és vmi keverve, vízzel, jéggel. Kapunk a konyha ajándékaként zöldségkrém levest is. Az ital OK, majd kihoznak egy hústálat, amiből KV három dolgot ért: marhanyelv, maya torta (töpörtyűhöz hasonlít), taco. A többiről fogalmunk sincs és a csaj hiába mondja el spanyolul, nem értjük. Annyira nem vagyunk elájulva a kajától, de legalább ezt is kipróbáltuk… Egy óra alatt eleszegetjük. Nem rendelünk tequilát, mert így is elég drága, de utólag érezzük, hogy kellett volna, mert hazafelé hányingerünk támad. Szomjasak is vagyunk, így sétálunk még, keresünk vizet. A főtéren (a sziget – mely egy domb igazából – teteje, ahol a helyiek fociznak) 600 ml-es vizet tudunk venni, hármat veszünk, de egyet helyben megiszunk. Visszatérünk a szállásra, fekszünk, naplót írunk. Közben az egész szigeten elmegy az áram. Még este hét sincs és nem tudja senki megmondani várhatóan meddig tarthat. Telefon világítás mellett még kis naplóírás, aztán alvás.

Másnap indulunk Tikal-ba. KV hajnalban többször is felkel: hasmenés. Éljen a guatemalai nemzeti étel és csacskaság, hogy a tequila-n akartunk spórolni… Hajnali ötre jönnek értünk, fél ötkor kelünk, és mindketten „élvezzük” még a guatemalai konyhát… Collectivos-szal egy óra az út. Belépőt még a dzsungel szélén meg kell vegyük., illetve veszünk még vizet és térképet. Kép Fél hétkor nekifutunk az ébredő dzsungelnek. Iszonyú átható az erjedés szaga, meghatározó az ébredező dzsungel hangjaival. Talán egy kicsit korábban még jobb érkezni. Megnézzük a Nacional tree -t, ahol hihetetlen üvöltéseket hallunk, mintha valami nagymacska lenne, de reméljük, csak majmok. Előttünk a dzsungel, vékony ösvények, sehol egy lélek rajtunk kívül. Csak mi és a térképünk. Nekifutunk és kb. fél óra séta után szembejön a holland srác, akivel együtt indultunk az első nap. Megyünk az első site felé, Gruppo N, Q, O. NV-t is hívja a természet és elbúcsúzik a kétszemélyes hústál egyik felétől… Kép Az „O” után elérjük az üvöltés forrását: öt-hat darab hatvan és száz centi közti majom reggeli „anyázása”. Itt állunk a fa alatt, és nézzük, hallgatjuk őket. Sehol senki, csak ők és mi a fa tövében… Tovább megyünk, szerintünk a Gruppo Norte felé. Amikor elérjük a Templom IV-et, rájövünk, hogy egy úttal délebbre jöttünk, így az előbbi kimarad. Így is majd egy órája megyünk már. Nagyon komoly a látvány. Csak állunk és nézünk felfelé. A templom lábánál vadpulykák, illetve egy falépcső kb. 60 fokos szögben. Ez a templom a legmagasabb a site-on, a maga hatvannyolc méterével. Felérve a falépcső tetejére a fák koronája fölé kerülünkKép (ami egy dzsungelben már nem semmi), belátva magunk előtt vagy száz km-t. Mindenhol dzsungel, madárhangok, majombőgés. Sehol egy város, semmi ami a mai világra emlékeztetne. Kiemelkedik a templom V., I és II., más semmi, csak a fák. Itt kb. nyolcan lehetünk, és mint a moziban, mindenki suttog. Megható a helyzet és lenyűgöző. Kicsit megtapasztalhatja az ember a helyét a világban… Elolvassuk a tudnivalókat, majd mivel egyre többen jönnek, elindulunk lefelé. Lent iszunk kékszőlős Fantát (otello ízű), majd elindulunk tovább a „kereskedelmi központ” és az „elveszett város” felé. Útközben ismét találkozunk egy majomcsapattal, ezúttal látunk háton utazó kölyköket is. Az elveszett városnál kicsit pihenünk, olvasunk. Később derül ki, hogy az itteni Képegyik piramis, az eddigi legrégebbi az eddig feltártak közül – eddig kb. húsz százalékát tárták fel csak az egész városnak. Bármerre jártunk, mindenhol látványos dombok kísérik utunkat (azok még a feltáratlan site-ok) – ez kb. 100 B.C. Innen átmegyünk a hét templom terére, ahol meglepő módon hét kistemplom van részlegesen feltárva, más é pület mellett. Itt van a tikali labdajátékok épülete is, ami a maya site-ok közül az egyedüli tripla osztatú (a duplák helyett). Itt egy kicsit elidőzünk, NV videózik, KV nézi egy padról az éppen folyó ásatást. A hét templom közül Képmost kettőn dolgoznak, illetve egy, a teret lezáró másik épületen. A tér hátsó részén megyünk ki, irány a Templo V. Az egyik meghatározó templom a site-on, sikerült teljesen feltárni, és ép, szép és nagyon magas.  A létra itt kb. 80 fokos, így ezt már NV nem erőlteti. Elindulunk a leglátványosabb részhez, a Gran Plaza-hoz. Itt áll a Templo I. és II. és a központi Acropolis is. KV hasa rosszalkodik, így ledőlünk a fűbe pihenni kicsit. KV belealszik egy cseppet – tizenegy óra körül járunk. Nagyon élvezzük a látványt. A három fő épülettel szemben áll az Acropolis Norte, így bármerre nézünk, mindenhol romok. Mind igen jó állapotú, é s teljesen feltárt. Bano látogatása után felmászunk az I-re,  ahonnan rálátunk a másKépik három épületre. Csudijó. Látvány, látvány, élmény, élmény. Cirka ezerháromszáz Képév és mi most itt! Átmegyünk az Acropolisra, útközben felfelé az egyik letakart rész alatt egy kb. két és fél  méteres faragott maja fejet látunk. Utolsó állomásaink egyike az Acropolis Norte. Kép Mielőtt megnéznénk, még kb. egy órát üldögélünk a téren, és élvezkedünk, olvasunk. Megnézzük az Acropolis Norte-t, majd megkeressük az „Öt szint temploma”-t is. Itt szép faragások vannak, de más nem sok. Kihagyjuk a Templo VI-ot, és a Gruppo G-t, ezek még nincsenek feltárva igazán. Még meg akarjuk nézni a Central Este-t és a Gruppo F-et, amiből az utóbbit meg is találjuk: két kis épület. A Central Este – piac – még nem igen feltárt rész, nem látjuk, bár elvileg mellette – rajta – megyünk el. Egy-két helyen úgy tűnik, hogy az út széle egy épület egy szintje. Még kb. fél óra az erdőben, farewell monkey-kal, és visszaérünk a bejárathoz. Beülünk egy kajáldába inni egyet és emészteni a látottakat. NV Pepsit iszik, KV jugo pina-t (ananászlé). Délután kettőkor induló busszal tervezünk visszatérni, így előtte negyed órával fizetünk és sétálunk a buszokig, közben látunk egy makettet, hogy miként nézhetett ki Tikal. Nagyon sok feltáratlan terület van még. Továbbsétálunk. A helyiek fociznak. Felszállunk a buszra, harmincegyen ülünk benne, bár talán ha húsz személyes lehet. Elindulunk, és felveszünk még egy embert, pedig már így is jópáran állnak. Aki lemaradt, az a hollandunk – így ér véget a közös utazásunk – nem fért már fel állva sem. Egy óra múlva hazaérünk. KV épp eléri a WC-t és az utolsó (?) adag hústál részlet is búcsúzik. Lefürdünk, kis pihi, majd étek után nézünk. Kép Egy part menti pizzériában kötünk ki, a kilátás egy kis szigetre néz, gyönyörű. NV pizza con pollo-t eszik, ami ételnek OK, pizzának nem annyira. KV csak tequilázik NV-kal, és üdítőzünk. A  maradék quetzal-lal és dollárral fizetünk. Visszafelé nézünk ajándékokat, nagy nehezen (alkudozások és választék) találunk 4 egyforma Tikal-os pólót, a harmadik boltban. Hazaérünk, pihi, alvás.

Július 16-án indulunk vissza Mexikóba, Palenque-be. Fél ötkor kelünk, ötre már jön értünk a busz, azaz mi megyünk kb. száz métert, és csak fél hatra ér oda a busz. De ebben már semmi meglepő nincsen. Ez most csak collectivos és nem nagy busz, mint idefelé. Zötyögünk, zötyögünk. A sofőr úgy vezet, mint egy őrült, és a helyi ismerősökkel kiabál. Kb. két óra múlva egy nagy faluban (kisvárosban?) tartunk pihenőt. Pisilünk, USD-ben fizetünk, de quetzal-t kapunk vissza. ÍKép gy a maradék komoly három és fél quetzal-unkat elköltjük. Veszünk négy banánt (darabja hét forint…) és három csomag chips-et (darabja harminc forint) – tehát Flores nagyon drága volt. Igaz itt nincs betonút, nincsenek turistáknak szánt dolgok. Ez itt a Guatemalai valóság… Tovább száguldunk, tiszta por a hajunk, ruhánk mindenünk. Az immigration-nél kiszállunk, kiderül, hogy nem kell kilépési díjat fizetnünk, így többek nyakán marad quetzal, amit erre a célra örzött meg. Beülünk az Usumacinta folyón a „szokásos” nádfedelű hajónkba, és megkönnyebbülünk, hogy mindjárt visszaérünk a „civilizációba”. Kb. negyed óra hajókázás után az egyik útitárs rájön, hogy az útlevelét otthagyta az immigration-nél. Így minket kitesznek a mexikói határnál és várunk másfél órát hogy a lány megjárja az utat oda-vissza… Közben eszegetünk, hallgatjuk útitársaink csevegését. Két nem túl szofisztikált olasz csajszi, egy észak-karolinai fiú, és egy értelmes holland srác. Végül megérkezik a lány, akire vártunk, beülünk a collectivos-ba, pillanatra kiszállunk és becsekkolunk Mexikóba a határőrségnél. Az út kanyargós, a kilátás szegény faluk sorára nyílik. Délután három óra után már meg is érkezünk, Palenque-be. Megörülünk a jól bevált szállásnak, de kiderül, hogy a csomagjainkat ugyan megtartották, de a szobánkat nem. Nagyon felhúzzuk magunkat, de nincs mit tenni. Kb. negyven fokban, csomagokkal nekiállunk szállást keresni. Amíg nem voltunk „itthon”, az árak felmentek, beindult a temporada alta (főszezon), és nemcsak drágák lettek a szobák (két-háromszáz helyett három-ötszáz peso), de hely sincs. Találunk végül egyet háromszázötvenért, de az KV szerint gányadék, lett volna egy másik háromszázért, de mire átértünk a csomagokkal, már kiadták a szobát. Keresgélés közben elmegyünk egy gyászmenet mellett: elől a koporsós kocsi, mögötte sétál a család, majd kocsikaravánnal a többi gyászoló. Újabb kis színes, hangulatébresztő. Négyre találunk egy lujo-nak nem mondható szobát, 350-ért (2+1 ágyas, kő az alja, no tévé, fürdő kicsi és nem túl guszta), de örülünk neki. KV piros gatyája újra csupa izzadság, immár két sóvonal van rajta. KV elmegy vízért és narancsos Fantát is vesz, majd elmegyünk a bevált taco-shoz a főtéren, NV eszik 2*5 kicsi taco-t, KV csak az útközben vásárolt fagyit eszi. Esküvői párt is látunk, a menyasszony aranyszínű felsőben és rikító rózsaszín, aranyvirágos szoknyában sétál át a városon. Ismét egy kellemes, érdekes benyomás, hogy hogy is élnek, milyen szokások uralják a hétköznapokat. A Zócalo-n fesztivál van, zenekar játszik, sok stand, körülnézünk. Visszamegyünk a buszállomásra, megvesszük másnap reggelre San Cristobal de las Casas-ba a jegyet, veszünk joghurt-ot, nasit, majd visszatérünk a szállásra. Naplóírás, pihi.

 

A mappában található képek előnézete Mexikó - 2005

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Test, just a testTest, just a test

(ToodiaTop, 2017.05.08 12:01)

Нашел увлекательный сайт с возможностью просмотра кино онлайн

(Brendanflign, 2017.04.30 10:59)

Нашел интересный сайт с возможностью просмотра фильмов онлайн и очень много фильмов на сайте, делюсь им с вами, не благодарите)
<a href=http://kinozor.net>http://kinozor.net</a>
А так же на сайте есть раздел новинок за 2017 год
<a href=http://kinozor.net/filmy-2017/>http://kinozor.net/filmy-2017/</a>
А еще мне понравились эти кинофильмы
<a href=http://kinozor.net/filmy-2017/16035-bessonnaya-noch.html>http://kinozor.net/filmy-2017/16035-bessonnaya-noch.html</a>
<a href=http://kinozor.net/filmy-2017/15758-kaliforniyskiy-dorozhnyy-patrul.html>http://kinozor.net/filmy-2017/15758-kaliforniyskiy-dorozhnyy-patrul.html</a>

Nequeam nul emittet fas colores meliora prorsus meo.

(Robertpeby, 2017.04.18 01:53)

Ab veritate ex eo cognitio concilia. Albedinem admiserim obfirmata ita baby una admonitus convenire. Gi se in ignorem expirat ad extensa. Maxime summum ii dictam ob ad humana audita. Register sit tes poni <a href=http://unlimpay.com>UnlimPay</a> addi vel sub nudi. Judicarint contrariae occasionem an si du ex excoluisse. Mutentur is probanda potestis ostensum scriptae in.

Lorem ipsum dolor rest amet, quis autem tibique te eam, has ne iisque nominati definitionem. In eos omnesque deserunt senserit, in mei dictas neglegentur. Qui doctus iuvaret conceptam ei, magna oratio eum an, ei est nullam moderatius. Qui oratio dissentiet repudiandae at, munere instructior id cum. Eam specimen soluta eu, id usu cibo docendi mnesarchum. His eu commune volutpat.

Eu affert expetenda omittantur mea. Ne laoreet corrumpit pertinacia his, solet aliquip postulant et nec. Summo iriure voluptatibus an mei, qui probo referrentur ei, tation legere eruditi ei cum.<a href=http://unlimpay.com>UnlimPay</a> Mel ut unum summo mentitum, dolor volumus persequeris mei te. Atqui concludaturque per ne, no ius gubergren instructior. Stet dicant participate in ne, te usu vidit labore sanctus. Mei facer assentior eu.

Veri possim erroribus ex cum, quaerendum instructior has ex. Has te mandamus gloriatur. Sonet equidem oporteat pro no, nec quem regione ut. Et detracto recteque qui, mei id eros repudiare complectitur, suas meis ei pro.

Qui ut noster putant mandamus. An feugait reduced eam, soluta inermis ne mea, dictas accusata cum te. Autem facete vivendo mea no. Vix fugit gloriatur ut, recteque deseruisse repudiandae has an. Eu exerci prompta assentior eum.

Id poseidon's kingdom elit verterem. Pro mollis erroribus ne, delenit apeirian deserunt ei ius. Adhuc consectetuer necessitatibus te nec, id ius possit appetere. Vel et tota alienum ponderum, vel quaeque discere ei,<a href=http://unlimpay.com>UnlimPay</a> cum oratio veritus consetetur ea.

So bucolic to find grant-in-aid that glimmer!

(Frankjeaks, 2017.03.15 15:32)

http://alphacs.ro/member.php?23707-vigorelle30
http://audiojungle.net/user/vigorelle89
http://www.rollertuningpage.de/member.php?u=237501
http://www.japancar.fr/forum/User-extenzeman90
http://liveparanormal.com/vigorelle48

Vigorelle is a water-based lubricant and physical enhancer in compensation women. It is made from a formulation of simpleton herbs, nutrients and arousing ingredients. It allows the operator to acquaintance more touchy sensations from animal movement and intercourse. It also helps the owner achieve more powerful orgasms serene making it reasonable to secure multiple orgasms. The first-rate feature of this female enhancement output is that it comes with a extensive money-back obligation in case you are not satisfied with Vigorelle.
http://baldbobshairloss.wordpress.com/profollica/

So serene to tag in serious trouble that set in motion!

(Frankjeaks, 2017.03.13 20:06)

http://community.powerbi.com/t5/user/viewprofilepage/user-id/23284
http://kinja.com/vigorelle89
http://www.smackjeeves.com/profile.php?id=276187
http://jinglevoice.de/index.php?user/2347-vigorelle44/&editOnInit=true#about
http://public.tableau.com/profile/sammie.herzog#!/

Vigorelle is a water-based lubricant and bodily enhancer looking for women. It is made from a formulation of customary herbs, nutrients and stirring ingredients. It allows the operator to suffer more extreme sensations from lustful project and intercourse. It also helps the owner execute more powerful orgasms stable making it practicable to secure multiple orgasms. The first-rate character of this female enhancement output is that it comes with a sweeping money-back attest to in trunk you are not satisfied with Vigorelle.
http://baldbobshairloss.wordpress.com/profollica/

So calming to twig uphold that glimmer!

(Frankjeaks, 2017.03.13 05:59)

http://www.yomusico.es/profile/extenzeman95
http://topgam.cz/kontakt/vigorelle46/
http://www.giantitp.com/forums/member.php?152033-vigorelle32
http://www.bewelcome.org/blog/extenzeman88
http://downtojam.com/user/extenzeman88

Vigorelle is a water-based lubricant and bodily enhancer in compensation women. It is made from a formulation of natural herbs, nutrients and stirring ingredients. It allows the user to suffer more intense sensations from lustful function and intercourse. It also helps the user achieve more potent orgasms even making it on to entertain multiple orgasms. The upper-class character of this female enhancement product is that it comes with a comprehensive money-back obligation in trunk you are not satisfied with Vigorelle.
http://baldbobshairloss.wordpress.com/profollica/